Tinédzserkori cukorbetegség

A gyermekkori cukorbetegséggel tizenéves korukra már problémamentesen együtt tudnak élni a gyerekek. Érdemes azonban odafigyelni a diabétesz szövődményeire is.

A diabéteszes neuropathia felnőttkorban, megfelelő kezelés nélkül lábamputációhoz vezethet. Kialakulása már a gyermekkorban  is elkezdődhet. Műszeres vizsgálattal viszonylag korán kimutatható a szövődményde jól érzékelhető tünetei még nincsenek. Ezért fontos, hogy a szülők ne várjanak az egyértelmű jelekre, hanem konzultáljanak a gyermek diabetológusával.

 

lab9

 

A diabéteszes neuropathia, azaz idegkárosodás a felnőtt cukorbetegek közel 30%-át érinti. A műszeres vizsgálatok a diabéteszes gyerekek 10%-ánál mutatták ki a betegséget. Elsősorban felnőttkorban jelentkező tünetei közül a leggyakoribb a végtagokban jelentkező zsibbadás, bizsergés, tűszúrásszerű fájdalom. Csökkenhet a végtagok érzékelő képessége is. Utóbbi tünet okozhatja a legsúlyosabb következményeket, hisz egy sérülést, sebet nem, vagy kevésbé érzékel a beteg, ami a sérülés elfertőződéséhez, súlyos esetben végtag amputációhoz vezethet. Évente 4000 lábat amputálnak a cukorbetegség szövődményeként kialakuló neuropathia következtében, pedig az amputációk 85%-a a betegség időben való felismerésével és kezelésével megelőzhető lehetne, serdülőkorban felismerve  arra is van lehetőség, hogy a neuropathia kialakulásának folyamatát visszafordítsuk.

A cukorbetegség szövődményei, így a diabéteszes neuropathia tünetei is általában a serdülőkorban, vagy azt követően jelentkezhetnek. Jelei érzékeny vizsgálómódszerekkel, egyes esetekben már a diabétesz felismerésekor kimutathatók. – mondta el Dr. Barkai László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház gyermekgyógyász professzora a DEOEC intézetvezető egyetemi tanára, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.

 

szivroham_62

 

A neuropathia kialakulásának esélyeit csökkenti diabétesz esetén a megfelelő anyagcsere beállítása. Segít a kockázatok mérséklésében a helyes diéta, azaz a gyorsan felszívódó, tiszta cukrok kiiktatása és a szénhidrát tartalmú ételek arányának csökkentése, ezen belül a magas rosttartalmú szénhidrátok fogyasztásának növelése, valamint a rendszeres sportolás.  Tudományos bizonyítékok alapján a benfotiamin (a B1-vitamin zsíroldékony változata) tartalmú készítmények alkalmazása is lassíthatja vagy megállíthatja a neuropathia előrehaladását. Érdemes a betegség okaira is ható kezelésről konzultálni a szakorvossal.

A gyermekkori neuropathia felismerésében egyelőre a gyermek diabetológusa nyújthat segítséget. Hamarosan megnyílik azonban Miskolcon az ország első Gyermek Neuropathia Centruma, ahol kifejezetten neuropathiás gyermekek diagnosztizálását és kezelését végzik.
Magyarországon már egyre több helyen végeznek neuropathia vizsgálatot, és gyógyítják eredménnyel a betegséget. Budapest több egészségügyi intézményén kívül Debrecenben, Szekszárdon, Nyíregyházán, Szegeden, Győrben és Pécsett is fogadják a neuropathiás betegeket.  A miskolci lesz a tizenharmadik neuropathiával foglalkozó diagnosztikai intézmény, melynek létrehozását és működtetését a Wörwag Pharma támogatja.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.