Szeresd és fogad örökbe!

A HEROSZ Budapesti Állatotthona kicsiket és nagyokat egyaránt vár október 13-án a már hagyományosnak számító őszi nyílt napjára.

A fővárosi állatmenhelyek között a 21 évével veteránnak számító HEROSZ Budapesti Állatotthon idén is szeretettel várja az állatbarátokat nyílt napjára, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a hely mindennapos tevékenységeibe.

Szekeres Gábor, az otthon vezetője szerint fontos néha megállni és együtt ünnepelni: „Az elmúlt két évtized alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, de ami még fontosabb, sok gazdátlan állatnak segítettünk otthont találni."

Október 13-án szeretnénk minél több embernek bemutatni az otthont és a lakóit, hiszen ezen a szombaton is, mint az év minden napján, lehetőség lesz örökbe fogadni is.

lo4

Az októberi nyílt napon többek között kutyás bemutatóval, macskaszépségversennyel, ingyenes macska– és kutyakozmetikával várják – nemcsak a látogatókat, hanem kedvenceiket is.

A kicsiknek pedig gyereksarokkal, ingyenes lovaglási lehetőséggel és további izgalmas programokkal készülnek a szervezők szombaton.

A rendezvény délután három óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és a Nyél utca találkozásánál.

Forrás: