Megkezdődött a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése Szegeden

A pszichiátriai projekt során a Szeged, Kálvária sgt. 57. szám alatt elhelyezkedő épületen végeznek építési, bővítési, felújítási munkálatokat.

A Szegedi Tudományegyetem 2011-ben sikeresen nyújtotta be a DAOP-4.1.2/B-11-2011-0001, „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a dél-alföldi régióban” című pályázatát. A pályázat konzorciumi együttműködésben valósul meg, melynek vezetője a Szegedi Tudományegyetem. Az egyetemi projekt keretében belül a pszichiátriai és addiktológiai betegek, valamint a súlyos koponya– és agysérültek rehabilitációját célzó fejlesztés valósul meg, előbbi keretében a munkaterület 2013. december 17-én került átadásra a kivitelező részére.

shutterstock_62273521

A bővítés eredményeként kialakuló épületrészben a rehabilitációs fekvőbeteg-ellátás, a meglévő épületben az akut és krónikus fekvőbeteg-ellátás, az átalakítandó (jelenleg sürgősségi osztályként működő) épületrészben pedig járóbeteg-ellátás fog működni. A bővítményként létrejövő háromszintes rehabilitációs épületrész alsó két szintjén egy-egy 25 ágyas ápolási egység kerül kialakításra, egységenként 7 háromágyas kórterem, 1 kétágyas kórterem, 1 egyágyas kórterem és 1 egyágyas, akadálymentes kórterem. Valamennyi kórterem különálló fürdőszobával rendelkezik. A bővítés tetőtéri részében alapvetően kiszolgáló, személyzeti és szociális helyiségek kerülnek kialakításra: főorvosi, orvosi és pszichológus szobák, adminisztráció, gyógyfoglalkoztató személyzeti helyiségek, személyzeti pihenő.

A konzorciumi tag részére nyújtott támogatás összege 663 527 500 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: