Megfenyegették a Mikulást!

Egy brit lány azzal fenyegeti a Mikulást ajándékkérő levelében, hogy megöli, ha nem hozza meg neki a kívántakat.

A gyerek már nem kicsi, 13 éves. Kívánságlistája meglehetősen hosszú, van rajta okostelefontól kezdve sok minden, amelyek akár még teljesíthetők is, egyvalami, illetve valaki azonban nemigen. Mekeeda Austin azt is kéri, vagy inkább követeli, hogy a télapó vigye el neki Justin Bieber kanadai tini popsztárt.

A bakfis ugyanakkor rugalmas. Levelében közli, hogy ha legalább két dolgot megkap vágyai tárgyai (és személye) közül, akkor nem végez a Mikulással, tehát nem kell a télapónak az összes kívánságot teljesítenie. Ha viszont még kettőt sem fog, akkor nemcsak neki lesz vége, hanem rénszarvasának is, mert a lány azzal fenyegetőzik, hogy levadássza Rudolfot, megfőzi és a szarvashúst hajléktalanoknak szolgálja fel karácsonykor.

gyerek25

"Jól jegyezd meg: két ajándék a listámról, vagy meghalsz!" – idézett a levélből a brit Metro újság.
A lány mindazonáltal nemigen gondolhatja komolyan mindezt, mert mint írta, valójában nem hisz már a Mikulásban, de nagyon feldühítette a kilátás, hogy nem kaphat meg minden vágyott ajándékot az idén.

A Mikulás még nem olvasta a levelet, a lány anyja viszont igen. Gyermeke iskolatáskájában bukkant rá. Először viccesnek találta, ám mostanra úgy véli, jobb, ha teljesíti lánya követeléseit.

"A legkevésbé se szeretném, hogy megölje a Mikulást" – idézte a lap a 40 éves nőt.

Forrás: