Határidő-hosszabbítás év orvosa 2011 pályázaton!

Meghosszabbították a határidőt, így december 11-én 24 óráig még bárki beküldheti történetét és ezzel ajánlhatja orvosát az Astellas-díj – Az év orvosa 2011 elismerésre.

Az immár ötödik alkalommal meghirdetett, Az év orvosa elnevezésű pályázatra szűk másfél hónap alatt összesen 157 nagyszerű emberi és orvosi teljesítményt középpontba állító történet érkezett – közölte a szervező az MTI-vel. Az ajánlott orvosok között 2011-ben a háziorvosok ismét jelentős arányban vannak jelen, a velük kapcsolatos történetek száma az elmúlt évihez képest jelentősen nőtt.

A történetek beküldői természetesen a kórházi kezeléseket végző orvosaikat is ajánlották a díjra.

qfc8k5qe6

A jelölési szakasz lezárultával zajlik majd az előzsűrizés, amikor kiderül, hogy a jelöltek közül kiket javasol a zsűri továbbjutásra.

A www.astellasazorvosokert.hu oldalon zajló közönségszavazáson a legtöbb szavazatot kapott jelölt az Év Orvosa pályázat közönségdíját nyerheti el. A pályázat egyik újdonsága, hogy a közönségdíj mellett ettől az esztendőtől kezdve öt orvosszakmai díjat is odaítélnek. Az ezekre vonatkozó jelölés a betegek és a pályázati kiírás szerint jelölésre felkért szervezetek, illetve személyek közös támogatásával történik.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.