Fókuszban a világ legkedvesebb gyermekorvosai

A 2013 őszén meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázaton 383 gyermek vállalkozott arra, hogy a világ legkedvesebb doktor nénijével, illetve doktor bácsijával kapcsolatos kedvenc történetét megrajzolja, s ezzel háláját, köszönetét, valamint orvosa iránti szeretetét a nyilvánosság előtt bemutassa.

Fókuszban a világ legkedvesebb gyermekorvosai
A csodálatos rajzokat először a zsűri értékelte, majd az internetes közönségszavazás során a rajongóké lett a főszerep. A rajzokra, festményekre és egyéb technikával készült munkákra a mintegy 6000 fő részvételével zajló szavazás tegnap éjféli zárásáig összesen 19.210 szavazat érkezett be. Az egyes korosztályok legjobbjai 2014. március 7-én, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban megrendezendő ünnepségen az idei közönségdíjat, a zsűri általi rangsor élén állók pedig a pályázat fődíját vehetik át.

A 2013-es Astellas Gyermekrajz Pályázat közönségszavazásán az 5-6 éves korosztályban 1063 szavazattal a 6 esztendős Banó Zsófi (Kecskemét-Hetényegyháza, Bács-Kiskun megye) „Szeretlek Doktor néni” c. munkája lett az első helyezett. A második helyen 751 szavazattal Ugrai Cintia Mira (Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) „Anyával és testvéremmel a doktor néninél” című rajza. A harmadik helyen pedig 309 szavazattal Konkoly Mira Emili (Bicsérd, Baranya megye) „A doktor néni gyógyít” című alkotása végzett.

A 7-9 éves korosztály dobogójának legtetejére 1015 szavazattal Görög Adrienn (Bögöte, Vas megye) „Egy szép őszi napon” című munkája került. A második legjobb alkotásnak 904 szavazattal Daiki Nikkó (Budapest) „A példamutató Doktor néni” rajza bizonyult. Ebben a korcsoportban a harmadik helyre 852 szavazattal Lévai Levente Imre (Tiszavasvári, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) „Oltás után is mosolyogva a doktor bácsival és testvéreimmel” c. alkotása került.

orvos15

Az idei pályázat legfelső, azaz a 10-12 éves korcsoportjában a közönségszavazás során a következő sorrend alakult ki: 1020 szavazattal az első helyen végzett Meskó Dóra (Budapest) „A világon Ő a legjobb!” c. rajza, második lett 888 szavazattal Lévai Nikoletta Bianka (Tiszavasvári, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) „Ying-Yang, avagy minden rosszban van valami jó” c. munkája, a harmadik helyet pedig 475 szavazattal Kiss Marcell (Budapest) „Szeretettel is lehet gyógyítani” című rajza szerezte meg.

Míg a közönségszavazás az idei közönségdíjakról, a zsűri a pályázat dobogósairól, valamint fődíjasairól döntött. A zsűritagok az értékelés során a rajzban megjelenő gondolatot, a kivitelezést, a képi kifejezés minőségét egyaránt figyelembe véve, a három korcsoportban közösen az alábbi rangsort állították fel:

5-6 éves korosztály:

  1. helyezett:     Török Rebeka (Szentes, Csongrád megye)
  2. helyezett:     Ihász Bernadett (Dunaföldvár, Tolna megye)
  3. Tomcsik Zétény (Szentes, Csongrád megye)
  4. helyezett:     Mózes-Takács Milla (Pécs, Baranya megye)

7-9 éves korosztály

  1. helyezett:     Németh Maja Marianna (Budaörs, Pest megye)
  2. helyezett:     Őze Virág (Szentes, Csongrád megye)
  3. Peresztegi Hanna (Budapest)
  4. helyezett:     Sőrés Vajk (Szentes, Csongrád megye)

10-12 éves korosztály

  1. helyezett:     Szarka Benedek (Budapest)
  2. helyezett:     Nagy Olivér (Debrecen, Hajdú-Bihar megye)
  3. helyezett:     Kiss Marcell (Tiszavasvári, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Bár a pályázati kiírás nem tette kötelezővé, hogy a rajzok mellé rövid történetek is érkezzenek, mégis sokan vállalkoztak arra, hogy néhány sorban leírják, miért az ő doktor nénijük, doktor bácsijuk a legkedvesebb az egész világon. A háláról, szeretetről és kötődésről szóló, olykor megható történeteket a zsűri a rajzok értékelése során örömmel olvasta el.

Forrás: