Előzzük meg az őszi megfázásokat!

Itt van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már hűvösebb van.

Ha reggel túlságosan felöltözünk, akkor nappal lesz melegünk, ha pedig nem, akkor az első szellőnél könnyen megfázunk. Persze csak akkor, ha nincs rendben az immunrendszerünk. Szerencsére a nyár azért többnyire telepakolta vitaminokkal szervezetünk kamráját, így általában megerősödve vághatunk neki az őszi szezonnak.

De hogy ez így is maradjon, és ne fázzunk meg azonnal, ahogy megfúj bennünket a szél, azért tenni kell. Igen, persze, váltsunk vastagabb cipőre és legyen nálunk pulóver, kardigán vagy esőkabát is, de ami még ennél is fontosabb, a belülről történő védekezés: immunrendszerünk megerősítése, felkészítése a hűvösödő napokra és az előttünk álló télre.

Az a jó hírünk, hogy az immunrendszer erősítése többnyire egy kellemes dolog. Nagyon sok szuper, kifejezetten finom dolgot fogyaszthatunk azért, hogy erősebbek, egészségesebbek, strapabíróbbak legyünk.

citrom3

Elsőként persze mindenkinek a citrom, narancs, grapefruit jut eszébe – ez utóbbi magjából készült kivonat cseppek formájában fogyasztva különösen jó hatású. Aztán ott van a fokhagyma, mondjuk ezt csak a nagyon harcedzetteknek ajánljuk nagy dózisban. Ki hinné, hogy a tengeri halak, mint például a lazac vagy a tonhal fogyasztása is immunerősítő hatással bír.

Aztán ott vannak csodagyümölcsök, mint például az egyre népszerűbb áfonya, vagy az őszi-téli piacokon felbukkanó bíborvörös gránátalma, amelynek apró magocskái csodálatos energiát tartogatnak szervezetünk számára.

De ennél sokkal kézenfekvőbb megoldás is van szervezetünk belső védelmének fokozására. A rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás. Tehát ha időről időre jóízűen felhajtunk egy bögre finom tejet, akkor nemcsak kellemesen érezzük magunkat, hanem sokat tettünk egészségünkért.

tej%252813%2529

Persze nem mindegy, hogy milyen az a tej. Érdemes a finom, frissítő  ESL tejet választani, amellyel gyakorlatilag minden olyan létfontosságú fehérjéhez, vitaminhoz és ásványi anyaghoz hozzájuthatunk, amelyekre szervezetünknek szüksége lehet.

Sokan vannak, akik a tejet inkább valamilyen ízesített formában szeretik inni, nekik további immunbomba ötletünk van. Mézzel és gyömbérrel megbolondítva egy bögre langyos, vagy meleg tejet egészen csodálatos, testet-lelket melengető itókát kaphatunk.

A méz maga közel 70 féle gyógy- és fiziológiai hatással bír, gazdag ásványi anyagokban, B- és C-vitamint, aminosavakat, fehérjéket és fontos enzimeket tartalmaz. Ez utóbbiak miatt antibiotikus hatása is van.

A másik csodaszer, amelyről talán méltatlanul keveset tudunk, a gyömbér. A gyömbér természetes fájdalomcsillapító, görcsoldó, és gyulladáscsökkentő, segít leküzdeni a megfázással járó gyulladásos állapotokat, és a megelőzésben is nagy segítségünkre van.

gyomber

Az alábbi ital tehát nemcsak finom, hanem rendkívül jó szolgálatot is tesz egészségünk megőrzésében, fitten tart, hogy messziről elkerüljenek bennünket az őszi megfázások.

Gyömbéres-mézes-vaníliás tej

– 1 l tej

– 2 teáskanál reszelt friss gyömbér

– 2 evőkanál méz – ízlés szerint lehet több is

– kevés vaníliakivonat

A tejet felforraljuk a reszelt gyömbérrel és a vaníliával, közben hozzákeverjük a mézet, ízlés szerint. Szűrjük át, hogy egy igazán krémes finom italt kapjunk és máris fogyaszthatjuk. Aki szereti inkább elrágcsálni a gyömbérdarabkákat, az a szűrést kihagyhatja, úgy is nagyon finom.

Forrás: