eHealth 2011 az adatvédelemről

Az egészségügyi szolgáltatások nagy része ma már az interneten is hozzáférhető, illetve több országban is bevett gyakorlat az elektronikus egészségügyi kártyák használata.

Az Ügyfélkapuk használatával elkerülhetetlen, hogy figyelmet fordítsunk a személyes adatok védelmére, és az elektronikus személyazonosítás biztonságának növelésére. Ezekkel a témákkal is foglalkozott a Budapesten tegnap véget ért eHealth Week 2011 konferencia „Az egészségügyi IT infrastruktúra felkészítése a jogi követelmények kielégítésére” címet viselő szekciója.

A soros magyar EU-elnökség programjába illeszkedő szimpózium Európa legfontosabb e-egészségügyi szervezeteinek részvételével zajlott, az esemény fő célja az IT és az egészségügyi szektor összefonódási lehetőségeinek bemutatása volt a kormányok, a szolgáltatók és betegek számára.

A szimpózium harmadik napjának rendkívül színes szakmai programja kiemelten foglalkozott a téma jogi, biztonsági és adatvédelmi követelményeivel. A szekcióban három európai kutatóintézet képviselője, Riccardo Triunfo, a szardíniai Center for Research, Development, and Advanced Studies munkatársa, Dr. Björn Bergh, az UniversitätsKlinikum Heidelberg orvosi informatikai rendszereivel foglalkozó professzora és Tommaso Piazza, az olasz UPMC (University of Pittsburgh Medical Center) kutatója tartott előadást.

orvos69

Az e-egészségügyi szakértők a saját intézetükben alkalmazott személyes adatvédelmi megoldások bemutatásán keresztül vizsgálták a kérdéskört. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a beteg érdekeinek védelme szempontjából elsődleges, hogy ne minden egészségügyben dolgozó férhessen hozzá a páciens minden adatához, ugyanakkor az adatvédelem ne gátolja nagymértékben az egészségügyi informatikai rendszerek (pl. rendelőintézetek) között szükséges információcserét.

A Triunfo által ismertetett HIE (Health Information Exchange) rendszer célja, hogy a betegre vonatkozó egészségügyi adatok átadhatók legyenek például a térség különböző kórházai számára. Így megszűnnének a felesleges vizsgálatok, rövidülne az ügyintézés ideje és körülbelül évi 80 milliárd dollárral csökkennének a költségek.

A beteg személyes adatainak védelmét az biztosíthatná, ha az egészségügyi rendszer különböző szereplői számára eltérő jogokat adnak az adatokhoz való hozzáférés tekintetében. A PEHR (Personal Electronic Health Record) lényege, hogy maga a beteg határozza meg, és osztja ki a jogosítványokat, például abban, hogy. a gyógyszertár vagy a háziorvos milyen, az egészségügyi kártyáján található adatokat láthat. A szakértők hangsúlyozták, mindezen újítások kivitelezéséhez megvan a megfelelő technológiai háttér.

shutterstock_599587392

Újságírói kérdésre az előadók elmondták: az egészségügyben érintett szervek mint a rendelőintézetek, gyógyszertárak, a társadalombiztosító illetve az ezek felügyeletét ellátó intézmények egy hálózatba való integrációja azért is fontos, mert ezáltal számos társadalombiztosítási-csalás is kiszűrhető lenne. A hálózatos összeköttetéssel ugyanis ellenőrizhetővé válna például, hogy a beteg valóban megjelent-e egy rendelésen és ott valóban kapott-e orvosi ellátást.

A szakértők végül arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy az együttműködés és az innovatív technológiák alkalmazása az egészségügyi rendszerben nem csak gyorsabb és költséghatékonyabb szolgáltatást tehet lehetővé, de hozzájárulhat a fenntartható egészségügyi rendszerek létrejöttéhez az Európai Unióban.

Forrás: