Egyiptomi múmia újabb titka!

A kutatók új módszer segítségével vizsgáltak meg egy egyiptomi múmiát, melyről sikerült kideríteniük, hogy gazdag család sarja volt, aki a római uralom idején, nagyjából Kr. u. 100-ban élhetett.

A múmiát – amely az Illinois Egyetem Spurlock Múzeumának a tulajdona – már 1990-ben alaposan kielemezték röntgen-, illetve CT-készülék segítségével, most azonban a legújabb technológiát alkalmazták a szakemberek, és így a legapróbb részletekig ki tudták elemezni a holttestet. A múmia egész csontszerkezete jól látható a felvételeken, és az is világosan látszik, hogy a balzsamozók az agyat, a szívet és a tüdőket is a testben hagyták. A gyerek csontjai még növésben voltak, fogai között még akadtak tejfogak, vagyis a kora úgy 7 és 9 év közé tehető.

Sarah Wisseman projekt-koordinátor, az Illinois-béli Állami Régészeti Kutatás „Ősi technológiák és régészeti anyagok” nevű programjának igazgatója, arról is beszámolt, hogy számos jel – többek között a koponyán található repedés anélkül, hogy bármilyen vérzésre utaló nyom lenne, illetve a testben talált rovartetemek – arra utalnak, hogy vagy a balzsamozók végeztek nagyon trehány munkát, vagy a tetem hevert túl sokáig anélkül, hogy kezelésbe vették volna.

o9c5njeh

Ennek akár az is állhat a hátterében, hogy a gyermek talán valamilyen járvány során vesztette életét, így a balzsamozóknak sietniük kellett, vagy éppen, hogy túl későn tudtak elkezdeni dolgozni a holttesten. Az egyéb körülmények azonban arra utalnak, hogy a gyermek igen gazdag családból származhatott, mivel Spanyolországból származó vörös festéket és arany díszítéseket is alkalmaztak a holttest díszítése során.

A halál pontos oka, illetve a gyermek neme nem megállapítható, utóbbinak az az oka, hogy a holttest kezei az összetört medencecsont előtt helyezkednek el, továbbá a DNS-minták sem szolgáltak kellő információval.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.