Átment a minősítésen a fagylalt

Jégkrémeket és fagylaltokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) júniusban és júliusban, a szakemberek nem találtak kirívó szabálytalanságokat.

A hatóság emlékeztetett: a nyári szezonban gyakrabban fogyasztott termékek ellenőrzése az idén is kiemelten fontos, ezért rendelte el a NÉBIH a jégkrém és a fagylalt termékek célellenőrzését.

A NÉBIH szakemberei – több megyét érintően – 41 fagylaltot forgalmazó vendéglátóhelyen vettek fagylalt mintát. A közlemény szerint a vizsgálati eredmények és az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy a fagylalt forgalmazás technikai feltételei az utóbbi időben sokat javultak.

Az összesen 100 mintából – amelyek zöme helyben készített fagylaltból származó volt -, 555 mikrobiológiai és kémiai laboratóriumi vizsgálatot végeztek el. Mikrobiológiai kifogásoltság nem volt, egy esetben a megengedettnél több színezék tartalmat mutatott ki a vizsgálat, két esetben pedig a termék hőmérséklete nem volt megfelelő.

A célellenőrzés a jégkrémek biztonsági, valamint minőségi tulajdonságaira szintén kiterjedt. A hatóság ellenőrizte az érzékszervi tulajdonságokat, továbbá a jelölésre, a tömegre és tárolásra vonatkozó követelményeket. Ezenkívül színezék-, édesítőszer-tartalmat, valamint a tej alapú jégkrémek esetén a szalmonella jelenlétet is vizsgálta a laboratórium.

fagylalt1

Az ellenőrzés során 3 különböző előállító létesítményből összesen 16 termék, valamint a kisebb kereskedelmi egységekből és nagyobb áruházláncokból 35 termék mintavételére és vizsgálatára került sor. Ez összesen 260 laboratóriumi vizsgálatot jelentett.

A laboratórium egyik tej alapú termékben sem mutatott ki szalmonella baktériumot, és a jégkrémeket mindenhol megfelelő hőmérsékleten tárolták. A vizsgált termékek édesítőszer-tartalma és ezek feltüntetése a jogszabályoknak megfelelt. Egy jégkrémben azonban olyan színezék jelenlétét mutatta ki a laboratórium, amely nem szerepelt a termék jelölésén.

Kilenc termék esetében több kisebb és egy-két súlyosabb jelölési hiányosságot tártak fel a hatóság szakemberei. A leggyakoribb hibának az számított, hogy a jelölésen nem tüntették fel a termék tömegét.

Az 51 jégkrémből 9 terméknél indult hatósági eljárás, ebből hét esetben figyelmeztetésben részesítették a termék gyártóját illetve forgalmazóját – olvasható a közleményben.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.