A rock & roll király újabb elismerése

A magyar könnyűzenei életben betöltött, kiemelkedő munkásságuk elismeréseként Komár László, a rock & roll hazai „királya”, Életmű-díjat, zeneszerzője, Nagy Tibor Zeneszerzői-díjat kaptak.

Komár László ötven éve a könnyűzene elkötelezettje, az első nagylemeze harminc éve jelent meg. Legújabb albumának számai Nagy Tibor szerzeményei, ezen a lemezen hallható az 50. sikerdal, amelyet együtt jegyeznek. Az elismeréseket hazai könnyűzenei élet történetében meghatározó szerepet játszó Hungaroton Kiadó nevében Reisz Ildikó könnyűzenei főszerkesztő adta át a művészeknek barátok, zenésztársak és a média nagyszámú képviselőinek a jelenlétében. Az Életmű-díjazottat Tarlós István levélben köszöntötte.

A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő eseményeként szakmai elismerések átadására került sor november 28-án a patinás Jam Pub Music Hous-ban. A Komár László által képviselt műfaj a nyugati könnyűzenei kultúra hatásaként a hatvanas években indult, évek alatt kialakult a sajátos magyar zenei hangzás. Az eredeti gyökerek azonban mindmáig élnek a dalokban, köszönhetően azoknak az alkotóknak és előadóknak, akik nem csupán interpretálták a nyugati kultúrát, hanem hozzátettek a dallamokhoz és a szövegekhez. A rock&roll magyarországi honosítói között kiemelkedő szerepet játszott Komár László, aki ötven éve a műfaj elkötelezettje és emblematikus képviselője.

ebsghkf32

A legendás Scampoló együttestől, az első magyar táncdalfesztiválon át, az 1981-ben megjelent első önálló nagylemezéig, olyan ismert dalok, mint a  Táncoló fekete lakkcipők, a Szerencsevadász, a Fehér Hold egy hónap alatt aranylemez lett, 180 000 eladott példánnyal.

Az elmúlt évtizedekben több millió hanghordozón számos sláger és fülbemászó dallam előadója, sajátos szókimondó stílusa, és karakteres egyénisége kiemelkedik a magyar előadói körből.  Számos slágerének zeneszerzője Nagy Tibor, a  néhány napja megjelent legújabb CD-jük zenei alkotója. Az új albumon megjelenő húsz szám közül hat új. Ezen a lemezen található az 50. szerzemény, amelyet a neves komponista Komár Lászlónak írt.

Az eseményen a megjelentek  a 67. születésnapján köszöntötték az énekest, akit a neves mestercukrász, Zila László tortakölteménnyel lepett meg.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.