A Budai Oltóközpont az év magán egészségügyi intézménye

Az elmúlt évben nőtt a magánrendeléseken megforduló magyarok aránya, ami a magánpraxisok szolgáltatásainak bővülésével is összefügg. Az állami egészségügy és a magánszféra egyaránt szolgálhatja a betegek javát és tiszta keretek között kölcsönös hasznot teremtve működhetnek – derült ki az Év magánrendelője díj átadóján. Az idén második alkalommal átadott elismerésről a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri döntött. Az abszolút győztes a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum lett. A díjkiosztón a Házipatika.com bemutatta az ország legnagyobb adatbázisára épült orvoskereső szolgáltatását is.
Az állami egészségügy alulfinanszírozottsága és az orvoshiány következtében egyre inkább a magánszféra kínál megoldást azokra a helyzetekre, amelyekre a közegészségügy nem képes. A HáziPatika.com friss felméréséből kiderült, hogy az elmúlt egy évben orvoshoz forduló magyarok csaknem fele járt valamilyen magánrendelésen. A legnagyobb online egészségügyi magazin által idén második alkalommal szervezett Év magánrendelője szavazás célja az volt, hogy segítsen eligazodni a magán egészségügyi intézmények között, releváns információt nyújtva a betegeknek a választáshoz.
„Az egészségügyi magánpraxisok részaránya és szolgáltatási spektruma átalakul: ma már nemcsak a klasszikusnak számító magánrendelői – nőgyógyászati, fogászati – szolgáltatások népszerűek, hanem szinte minden területen elérhető minőségi privát egészségügyi szolgáltatás, a diabetológiától az endokrinológiáig – mondta el a díjátadón Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, a zsűri tagja.
Állami és/vagy magán?
Bár az állami és magánegészségügyet sokszor szembeállítják egymással, számos területen nagyon hasznos együttműködések jöhetnek létre a két szféra között.
„Az egészségügyi magánvállalkozás célja az üzleti haszon, az állami egészségügy célja a társadalmi haszon megtermelése. Mindkét modell szolgálhatja a betegek javát és számos pozitív példa igazolja, hogy tiszta keretek között együtt is jól, kölcsönös hasznot teremtve működhetnek – nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója, a zsűri tagja.
budai-oltokozpont
Az Év magánrendelője
Az „Év magánrendelője” közönségdíjakat és a szakmai díjakat egyéni, csoportos és egynapos fekvőbeteg-ellátás kategóriákban osztották ki. Fődíjjal ismerték el a közönségszavazás és a zsűri értékelése alapján abszolút győztes teljesítményét, valamint különdíjat vehetett át a legtöbb közönségszavazatot kapott pályázó.
„A kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magán egészségügyi szektorban – mondta el Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a zsűri elnöke. – Annak érdekében, hogy tovább segítsük a betegek tájékozódását, létrehoztuk az ország legnagyobb adatbázisára épült orvoskereső szolgáltatását (www.hazipatika.com/orvoskereso). Az adatbázisban már több mint 5000 orvos szolgáltatásaira és 200 szakterületre lehet keresni és időpontot foglalni” – tette hozzá a főszerkesztő.

Forrás: