Hozzuk vissza az egyetemi sportot a köztudatba!

A tavalyi sikeres debütálás után az idén április első hétvégéjén tizenegy egyetem részvételével szombaton és vasárnap rendezik meg a II. Magyar Egyetemi- és Főiskolai Vízilabda-bajnokságot, amelynek a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda ad otthont.

Az, hogy mennyire volt  sikeres  a tavalyi rendezvény mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az idén tizenegy diákcsapat vesz részt a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságon, amelynek különlegessége, hogy a sportolók a megszokottól eltérő szabályok szerint játszanak, például kisebb labdával, kisebb pályán, a 7 méteren kívülről szerzett találat kettőt ér, a kiállított játékos pedig egyből visszajöhet. Nincsen továbbá kötött támadóidő, túlzott passzivitás esetén a játékvezető kézfeltartással jelzi a támadás végét, amikor egy lövésre még van lehetőség. A mérkőzéseket vezető olimpiai bajnokaink valamint a játékosok véleménye  szerint az új szabályok alkalmazásával izgalmasabbak a meccsek, ugyanakkor a nézők is jobban értik, hogy mi is történik a vízben.

Mind szombaton, mind vasárnap déli tizenkét órakor elrajtoló, összesen 200 diákot medencébe szólító mérkőzésdömping játékvezetőiként sportági hírességek sorát láthatja majd a közönség, köztük a férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, a háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek Tibort, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely Istvánt és Fodor Rajmundot, ugyanakkor fújja a sípot az egy-egy olimpián győztes Csapó Gábor, Faragó Tamás, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is.

Az  országos bajnokság egy színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női viadal, amelyen felsőfokú tanulmányaikat végző pólós hölgyek szállnak medencébe Merész András, illetve Faragó Tamás irányításával. Merész Andrásnak, a női válogatott szövetségi kapitányának elmondása szerint a csapatokban helyet kap több olyan játékos is, akik 2013-ban  a nemzeti együttes színeiben világbajnoki bronzérmet szereztek, így Menczinger Katával, Miskolczi Kittivel vagy a 2012-ben olimpiai negyedik és Eb-harmadik Csabai Dórával, Gangl Edinával valamint  Kisteleki Hannával is találkozhatnak a szurkolók.

uszas2

A rendezvény célja kettős: egyrészt szeretnének, ha egy frissen érettségizett diáknak nem kellene választania addigi sportpályafutásának folytatása és a felsőoktatási tanulmányok megkezdése között, hanem az egyetemi/főiskolai vízilabdasportban is befuthatna sportolói karriert. Másrészt szeretnének felhívni a figyelmet arra, hogy nem lehet elég korán odafigyelni egészségünk megóvására – ennek egyik pillére a sportolás, másik pillére a folyamatos egészségügyi ellenőrzés, hiszen minden betegséget könnyebb megelőzni, mint kezelni.

Az idei bajnokságnak a fővédnökeként tisztelhetjük  Szél Ágostont a Semmelweis Egyetem rektorát valamint  dr. Kiss Ádámot, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnökét és nem utolsó sorban a  minden idők egyik legjobb vízilabdázójaként számon tartott Faragó Tamást, aki világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa.

A szervezőbizottság elnöki tisztét Merkely Béla  nemzetközi hírű kardiológus professzor  látja el, aki 18 éves koráig aktívan vízilabdázott, majd a tanulás miatt abbahagyta. Úgy véli hiba volt, hiszen középiskola után mindenképpen az egyetemen is folytatni kell a sportolást, hiszen ezzel nem csak a kedvenc sportjuknak hódolhatnak, hanem egészséges életéveket nyerhetnek. Ennek okán a Sportért Felelős Államtitkárság is csatlakozott a programhoz.

Ismét a helyszínre látogat a Magyar Fogorvostanhallgatók Országos Egyesülete, hogy áldásos munkájukkal megmutassák, hogyan mossunk helyesen fogat, mit tehetünk, hogy fogazatunk egészséges maradjon és milyen ételek nem ártanak biztosan zománcrétegünknek!

Érdemes kilátogatni a rendezvényre, hiszen mindenki kedvére drukkolhat kedvenc csapatának, ugyanakkor megismerheti azokat a szabályokat, amelyek szerint versenyeznek a csapatok.

Forrás: