Body builder porok fajtái

Mielőtt elhatározzuk, hogy a rendszeres edzés mellett különféle testépítő porokat is szedünk, nem árt, ha tudjuk, melyik mire való

Amikor az ember elkezd edzeni, és idővel úgy érzi, szüksége lenne body builder porok fogyasztására is, nehezen igazodhat el ezek a termékek között. Első ránézésre is sok van belőlük, csak úgy rogyadoznak a testépítő boltok polcai. Odamenni már úgy illik, hogy némileg tájékozódtunk, mire is lenne szükségünk – kikérdezhetjük az eladót is, de segítséggel is sok időbe telik, mire végiggondoljuk, milyen termék is lenne a legcélszerűbb.

Mint tudjuk, ezek a termékek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott étrendet. A testépítők által fogyasztott porok étrend-kiegészítők, különleges táplálkozási célú élelmiszerek. Bizonyos tápanyagokra a sportolóknak, testépítőknek kétségtelenül nagyobb az igénye, ezért fogyasztanak porokat. A porokban sok esetben vannak olyan tápanyagok, melyet a hagyományos étkezéssel nem tudunk bevinni szervezetünkbe, vagy csak nagyon keveset (tejsavófehérjét például nem lehet a tejből a szervezetbe juttatni, csak igen kis mértékben).

Az étrendkiegészítők nagy előnye, hogy gyorsan, egyszerűen fogyaszthatók, nem kell őket elkészíteni, felmelegíteni, és könnyen magával is viheti az ember.

Mi alapján dönthetnénk el mégis, milyen típusú body builder port fogyasszunk? Aszerint kell választanunk, hogy mi a cél. Az izomtömeg növelése, esetleg zsírégetés, energetizálás? A body builder poroknak több fajtája van, amelyek por, kapszula vagy folyadék formában fogyaszthatók.

sport27

A legnagyobb csoport az izomtömeg- és erőnövelő: ezekben a porokban legnagyobb arányban szénhidrát van, kisebb arányban pedig fehérje. Nagyobb izmok és nagyobb erő érhető el velük. Van külön magas fehérje-tartalmú, kreatinnal dúsított izomtömeg-növelő, illetve izom- és teljesítménynövelő is.

A zsírégető body builder porok közé sorolhatjuk a zsírégető hidroxi-citromsavat, a termogén-zsírégetőt, a termogén zöld tea kivonatot, az éhség legyőzésére ható termék, amely ún. PinnoThin hatóanyaggal segít abban, hogy kevésbé érezzük magunkat éhesnek és kevesebb kalóriát fogyasszunk. Létezik összetett zsírégető- és teljesítményfokozó is, valamint zsírégetést gyorsító termék.

Az energetizáló porokat általában edzés előttre ajánlják. Ezek aktív hatóanyagot nagy mennyiségben tartalmazó porok. Kreatinokat és egyéb izomsejt-térfogat növelőket, erős stimulánsokat, szellemi összpontosítás-fokozókat, vérkeringés-serkentőt és jelentős mennyiségű aminosavat is rejtenek, ezenkívül fáradtságűző béta-alanint, kreatinol-O-foszfátot és citrullinmalátot.

Léteznek koffeines teljesítményfokozók – melyek teljesítmény-növekedést, fáradtság- és izomfájdalom-csökkenést okoznak, és persze éberen is tartanak. Vannak aerob energiatermelést fokozók, közvetlen sejt-energizálók, valamint olyan porok is, amelyek a jobb tápanyag és oxigén szállítást segítik, ezért az ember maximális teljesítményt nyújthat az edzőteremben. Létezik izotóniás energia-és folyadékpótló és egyéb stimuláns energiaitalok.

Külön csoportba sorolhatók a karnitinek, ezek között is kapható zsírégetéshez és mentális funkciók fokozására való, csak zsírégető, gyorsan ható zsírégető, illetve zsírégető és energetizáló.

sport_11

A kreatin-tartalmú body builder porok lényege, hogy a kreatin egy energia háttértároló molekula, mely emellett fokozza a sejtek térfogatát és a fehérje felépítést. A kreatin-monohidrát (van külön ilyen termék) emeli az izmok teljes kreatin állományát, mely szabad kreatinból és foszfokreatinból tevődik ki. Emiatt jön létre a jelentős izomtömeg és erőnövekedés, valamint a fokozott teljesítmény. A kreatin-porok között van tehát kreatin-monohidrát, trikreatin-malát, sejttérfogat- és nitrogén-oxid növelő, vagy kreatin-etil-észter is.

A testépítők választhatnak a glutamin-porokból is. A glutamin egy aminosav. Ez teszi ki izomzatunk szabad aminosav állományának 60 százalékát, a test minden részében szükség van rá. Fontos az egészség fenntartásához. A glutamin a fehérje-szintézist is növeli, csökkenti az izomszövet lebomlást és a kortizol szintjét, fokozza az izomsejt-térfogatot, de arra is képes, hogy 400 százalékkal növelje a természetes növekedési hormon termelését.

Aminosavakra szintén szüksége lehet egy body buildernek. Az aminosavak fontos  tápanyagok:  egy aminosav-termék esszenciális és kritikus aminosavakkal igen jól jöhet a leterhelt szervezet optimális működéséhez, valamint a maximális edzéshez. Többnyire folyadék formában kaphatóak ezek a termékek.

A body builder porok között találunk természetes tesztoszteron-termelést fokozókat is: természetes izomépítő hormon maximalizálót, hormonszint-optimalizálót, ösztrogén-háztartást optimalizáló és méregtelenítő terméket, sőt tesztoszteron növelő- és szexuális teljesítményfokozót is.

Amire még szüksége lehet egy testépítőnek: rendelkezésre állnak protein, azaz fehérjeszeletek (melyek ránézésre egy müzliszelethez hasonlók), ízületvédő- és karbantartó termékek, valamint természetesen vitaminok és ásványi anyagok is, melyek között van egyben izom- és teljesítményfokozó is.

Ha tehetjük, kérjük ki edzőnk vagy szakember tanácsát is, mielőtt body builder-terméket választunk.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.