Tippek: Így lehet könnyebb a fogyás

A magyar lakosság nagy része elhízott, ami nem csak esztétikailag jelent problémát, de következtében egy sor súlyos betegség is kialakulhat, mint az IR a cukorbetegség, vagy éppen a magasvérnyomás.

Az elhízás következtében kialakult betegségek gyógyításának egyik alapfeltétele, hogy a beteg a súlyát leadja, hiszen anélkül a kiváltó okok egyike biztosan nem kerül megoldásra. A témában Dávid Zsuzsanna, az Életmód Orvosi központ gyógytornásza van segítségünkre.

Ezeket a betegségeket okozhatja a túlsúly

Az elhízásnak oka lehet a genetika, vagy valamilyen betegség is, de a leggyakrabban a túl sok bevitt kalória, és emellett természetesen a fizikai aktivitás hiánya okozza a problémát. Emellett közrejátszhat a kialakulásában az anyagcsere eltérései, illetve akár társadalmi normák is. A legmarkánsabb kiváltói azonban az évek alatt nem változtak, ezek pedig a nem megfelelő életmód, valamint a stressz.

Érdekes, de azt meghatározni, hogy ki számít elhízottnak, nem is olyan egyszerű. Az általánosan elfogadott rendszer, vagyis a BMI szerint ez számítható a testsúly és a magasság egy képletéből, ám azért azzal is számolni kell, hogy ez az érték inkább a túlsúlyt, semmint az elhízást mutatja, és a pontossága is kérdéses. Az elhízás pontos megfogalmazása a felesleges testzsír jelenléte, ami azonban nem feltétlenül a kívülről is látható tartományban jelentkezik. Felesleges zsír ugyanis a szervek körül is kialakulhat, ami ugyanúgy a nem megfelelő életmód következménye, de szerencsére az állapot gyógyítható.

Bár valóban nem ad tökéletesen pontos adatokat a BMI index, de azért általánosságban igaz, hogy aki itt túlsúlyosnak mutatkozik, az az elhízással is küzd. Azonban ezt az életkor is befolyásolja, hiszen ilyenkor az alapértékek emelkednek, illetve a BMI nem tesz különbséget a zsír és az izomszövet között, így az eredmény egy sportoló esetében már erős eltérést mutathat. Alapvetően az index a súly (kg)/ magasság négyzet (méterben) képletből számolható. A kapott értékek pedig a következőképpen alakulnak:

  • BMI≤18,5 – alultáplált
  • BMI 18,5 – 24,9 – egészséges súly
  • BMI 25,0 – 29,9 – túlsúlyos
  • BMI≥30 – elhízott
  • BMI≥40 – erősen elhízott

Az elhízás sajnos nem csak esztétikai probléma, bár a pszichológiai hatásairól sem szabad megfeledkezni, hiszen nagyon komoly gondokat okozhatnak. Orvosi értelemben az első számú rizikója az elhízásnak a 2 típusú cukorbetegség kialakulása. Emellett azonban a szív és érrendszeri megbetegedések hátterében, a mozgásszervi elváltozások esetében, sőt, a magasvérnyomás esetében is kapcsolat van a betegség kialakulásának kockázata, és a túlsúly között.

Tanulmányok bizonyítják továbbá azt is, hogy a gyermekkori elhízás legalább akkora veszélyeket rejt, mint a felnőtt megfelelője. Ha a gyerek ki is gyógyul a problémából, annak maradandó hatása lehet a szervezetre, vagyis jelentősen növelheti az említett betegségek későbbi kialakulásának kockázatát is.

Leggyakoribb hibák, amiért nem sikerül leadni a súlyfelesleget

Sok betegség is okozhat elhízást, így első lépés gyanánt az orvosi kivizsgálás elengedhetetlen. Ugyanakkor sajnos tény, hogy a leggyakoribb oka annak, hogy az emberek nem tudnak megszabadulni a betegségeket okozó túlsúlytól, az a lustaság, és a kifogáskeresés.

foto:pixabay.com

“Sajnos azonban azoknak sincsen egyszerű dolga, akik elszánják magukat. A nemzetközi ajánlások alapján 150 perc pulzuskontrollált sport az előirányzott hetente. Azonban ez rögtön változik, amit valamilyen betegség – akár olyan, ami teljesen tünetmentesen is jelentkezhet – fennáll. Inzulinrezisztencia esetében a szám 180/hét, míg cukorbetegségnél 210/hét az irányadó” – fűzi hozzá Dávid Zsuzsanna, az Életmód Orvosi központ gyógytornásza. Ráadásul azzal is számolni kell, hogy az sem mindegy, milyen mozgásforma mellett dönt. Ezt ugyanis befolyásolhatják az egyéni adottságokon felül a túlsúly mértéke, az egészségi állapot, és az életmód is.

A gyógyulás egyéni mozgásprogrammal érhető el

Ahhoz, hogy a betegek kigyógyulhassanak a túlsúly okozta betegségekből, fontos, hogy szakember segítségét kérjék úgy, mint amikor gyógyszert íratnának fel. Hiszen ahogy a gyógyszer fajtája, adagolása is egyéni, ugyanolyan egyéni a megfelelő mozgásprogram is.

A szakember ugyanis rengeteg adatot vesz figyelembe, előzetes állapotfelmérést végez, és csak ezután határozza meg a megfelelő mozgásprogramot. Ehhez modern berendezéseken nyomon követett pulzus, vérnyomás, elégetett energia adatok is hozzájárulnak, így a gyógyulás rövidebb, és könnyebb is lesz.

Forrás: https://napidoktor.hu/index