Süti helyett dió

A napi desszert sütemény helyett legyen egy-két marék dió vagy mogyoró, mert utóbbiak segíthetik a vércukor- és a koleszterinszint kontrollját – állapították meg kanadai kutatók.

A Diabetes Care című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban kettes típusú, felnőttkori cukorbetegséggel élő embereket kértek meg, hogy helyettesítsék szokásos szénhidráttartalmú desszertjüket olajos magvakkal három hónapig. Az étrendi váltás eredményeként a résztvevők vércukor- és "rossz" koleszterinszintje csökkent.

Cyril Kendall, a tanulmányban részt vevő egyik kutató, a Torontói Egyetem munkatársa kiemelte, hogy az olajos magvak az egészséges étrend részét képezik. A követéses vizsgálatba 117, kettes típusú cukorbetegséggel élő embert vontak be, akiket véletlenszerűen három csoportba osztottak be. Az egyik csoport tagjai szokásos napi süteményüket teljesen olajos magvakkal helyettesítették, a másik csoport tagjai teljes kiőrlésű gabonából készült muffinnal, míg a harmadik csoportba tartozók fele-fele arányban ettek magvakat és muffint.

di%2525C3%2525B34801

Három hónap elteltével a vértesztek adatainak elemzésekor Kendall szerint "árnyalatnyi" javulást tapasztaltak az első csoportnál a vércukor- és a koleszterinszintre vonatkozóan, míg a másik két csoportban ilyet nem figyeltek meg. Azoknak, akik nem szeretik az olajos magvakat, a szintén telítetlen zsírokat tartalmazó olívaolajat vagy az avokádót ajánlják a szakemberek.

Forrás:

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.