Nem hiszed, hogy a kövérség egészségtelen?

Az elhízottak jelentős százaléka nem hiszi el, hogy a túlsúlya egészségügyi kockázatot jelentene, és sokan azt állítják, hogy erre eddig az orvosuk sem figyelmeztette őket – derült ki egy kutatásból.

A Florida Egyetem kutatói Dr. Matthew Ryan vezetésével véletlenszerűen kiválasztottak 450 embert, akiket a Shands Egyetemi Kórház sürgősségi osztályán láttak el. Ezután mindenkinek feltettek két kérdést: mit gondol, a jelenlegi súlya káros-e az egészségére, valamint azt, hogy orvos vagy egészségügyi dolgozó közölte vele valaha, hogy túlsúlyos?

Az eredmények szerint a valóban túlsúlyos betegek csak 19 százaléka állította azt, hogy a súlyáról valaha beszélt az orvosával. Ráadásul közülük is csak a 30 százalék értett egyet a szakember véleményével, miszerint egészségtelenül elhízott.

A súlyuk megítélésében nemenként is eltérést találtak. Az elhízott férfiaknak ugyanis csupán 53 százaléka gondolta, hogy a súlya problémát jelenthet. A nők esetében ez a szám azonban már 62 százalék volt. A felmérés szerint a kórosan elhízottak közül pedig csupán 39 százalék gondolt arra, hogy el van hízva, de kövérnek akkor sem tartotta magát.

foto:pixabay.com

“Ez nyugtalanító. Az embereknek egyenesen meg kellene mondani, ha nem fogynak le, az egészségüket kockáztatják. Ha ugyanis egy orvos sem mondja meg nekik, nyugodtan azt gondolhatják, hogy nincs okuk az aggodalomra” – mondta el Keri Gans, az Amerikai Dietetikusok Szövetségének szóvivője.

A túlsúlyosok egyébként többnyire addig nem szembesülnek a problémájukkal, és nem is tesznek semmit, amíg például cukorbetegek nem lesznek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.