Kémiai kalória – A samponok hízlalnak?

Orvosok és táplálkozási szakértő egyet értenek abban, hogy az elhízást megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással lehet elkerülni. Vannak azonban más tényezők is.

Egy új kutatás arra az eredményre jutott, hogy a samponokban és egyéb kozmetikai szerekben fellelhető ftalát nevű vegyület összefüggésbe hozható a súlynövekedéssel. A New York-i Mount Sinai Egészségügyi Központ orvosai szerint ez az anyag a szépészeti termékek 70 százalékának összetevői között szerepel, ám megzavarja a szervezet hormonháztartását, ezért kerülendő.

Korábbi kutatások már jutottak arra az eredményre, hogy bizonyos anyagok befolyásolják a szervezet működését, ezért okozhatnak hízást. A tudósok óva intenek a Bisfenol-A nevű vegyülettől is, amely többek között a palackozott vízben és a cumisüvegekben lehet megtalálható.

ftalat3

Maida Galvez gyermekorvos 330 kicsi vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a hormonháztartást megzavaró anyagoknak az életünkből való kiiktatása segíthet a testsúly kordában tartásában "Noha ezek nem játszanak nagy szerepet az elhízásban, érdemes odafigyelni rájuk.” – vélekedik Galvez.

A mostani kutatási eredmények egybecsengenek egy 2002-es skót vizsgálattal, amely a Bisfenol-A-t "kémiai kalóriának” nevezte. Annak a vizsgálatnak a vezetője, a Stirling Egyetemen oktató Paula Baillie-Hamilton, a következőt mondta a témáról: "Az elhízás kutatásakor fontos figyelembe venni, hogy az elmúlt évtizedekben nagyot változott a világ körülöttünk, és sokkal több szerves és szervetlen vegyülettel találkozunk, mint korábban. Ugyanakkor Jeanett Tang-Peronard koppenhágai kutató fontosnak találta leszögezni, hogy az erről szóló megfigyelések még gyerekcipőben járnak.

Forrás: