A vasárnapi ebéd segít fogyni?

Kisebb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak azok a gyerekek, akiknek a családjaiban rendszeres a közös étkezés, állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

A jelentéshez áttekintették valamennyi, a témában rendelkezésre álló korábbi tanulmány eredményeit.

Kiderült, hogy azokban a családokban, ahol hetente legalább háromszor együtt étkeztek a szülők a gyerekekkel, 12 százalkkal kisebb volt az esélye a gyerekek túlsúlyának.

Ezek a gyerekek 20 százalékkal kisebb valószínűséggel ettek gyorsételeket, 35 százalékkal kisebb eséllyel voltak étkezési problémáik, és 24 százalékkal gyakrabban ettek zöldségeket és más egészséges ételeket.

csalad10

Az eredeti vizsgálatokba összesen 183 ezer gyereket vontak be, akiknek az életkora 2 és 17 év között volt.

Mindazonáltal a Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában közzétett metaelemzéshez áttekintett 17 korábbi tanulmány mindegyike megfigyeléseken alapult, nem pedig tervezett kísérleteken, így ok-okozati kapcsolat nem mondható ki a családi étkezések nagyobb száma és a gyerekek egészségesebb testsúlya között. "Ez csupán egy összefüggés" – emelte ki Amber Hammons, az Illinois-i Egyetem munkatársa.

Forrás: