Változtatható életmód

Tapasztalatok szerint a változtatható biológiai tényezők szoros összefüggésben vannak a változtatható életmódi tényezőkkel, azaz a táplálkozással és a mozgással.

A testtömeg felesleg számos betegség (szív- és érrendszeri-, daganatos betegségek, cukorbetegség, epebetegség, mozgásszervi betegségek stb.) kockázati tényezője. Magyarország lakosságának mintegy 2/3-a túlsúlyos, vagy elhízott. A kizárólag táplálkozással befolyásolható betegségeknél – lisztérzékenység, tejcukor-érzékenység, táplálék allergiák, stb. – hamar megtalálják az érintettek az utat a dietetikusokhoz, hiszen a betegségeket általában szakellátó helyeken diagnosztizálják, ahol a gyógyító team tagja a dietetikus is.

Bár a legtöbb dietetikai tanácsadás során foglalkozni kell a páciensek testtömegének normalizálásával is, a túlsúllyal küzdők – akiknek általában nincs ismert egyéb betegségük – leggyakrabban először olyan módszerekkel próbálkoznak, melyek rövid idő alatt, nagy testtömeg-csökkenéssel kecsegtetnek. A fogyás iránti igény hátterében is inkább az esztétikai problémák dominálnak, kevésbé az egészség megőrzése, vagy a további betegségek kialakulásának megelőzése.

 

Pedig tartós testtömeg csökkentés csak az életmód változtatásával érhető el. Fogyni, általában átmeneti sanyargatásokkal, szinte bármilyen módszerrel lehet. Kérdés, hogy az egyes tápanyagokban és főként a mikro-tápanyagokban szegény táplálkozás nem okoz-e egészségkárosodást, illetve a fogyást nem követi-e a visszahízás. Az elhízás nem csak kockázati tényező, vagy esztétikai probléma, hanem kóros állapot.

Ennek megelőzése és a már kialakult elhízás „kezelése” képzett táplálkozási szakemberek – azaz dietetikusok – feladata, akik az étrend összeállításakor a páciensek egyéb egészségi problémáit is figyelembe tudják venni. A túlsúly mellett előforduló leggyakoribb problémák: magas vérnyomás, magas koleszterin-szint, magas vércukorszint, epebetegség és egyéb emésztőrendszeri betegségek.

Abban minden tudományos fórum egyetért, hogy átmeneti „diétázások” helyett, az egészséges táplálkozás megvalósítása lenne a megoldás az ország lakosságának számára, melynek oktatásában is nélkülözhetetlen szerepe lenne a dietetikusoknak, mint főiskolát végzett táplálkozási szakembereknek.

Tudta-e, hogy…

  • a betegségek kialakulásában a nem, az életkor, az öröklött tényezők, és az etnikum a nem változtatható kockázati tényezők közé tartozik?
  • változtatható életmódi tényezőknek nevezzük a táplálkozást, mozgásszegény életmódot, túlzott alkoholfogyasztást, dohányzást?
  • változtatható biológiai tényezők csoportjába soroljuk a túlsúlyt vagy elhízást, magas vérkoleszterin-szintet, magas triglicerid-szintet, magas vérnyomást, magas húgysavszintet, magas vércukorszintet?
  • a szív- és érbetegségek, daganatos betegségek és cukorbetegség „diétája” azonos elemeket tartalmaz a betegségeket megelőző „egészséges” táplálkozással?
  • a szív- és érrendszeri betegségek kockázata akár 80 %-kal is csökkenthető, ha a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás rendszeres mozgással, és a dohányzás mellőzésével társul?
  • minél magasabb a húgysavszint, annál nagyobb bármely okú szív- és érrendszeri halálozás kockázata?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.