A magas zsírtartalmú étrend tönkreteszi a szaglást

Floridai kutatók felfedezték, hogy az elhízás nemcsak több krónikus betegség kockázatát növeli, de a súlygyarapodás a szaglásra is hatással van. Kísérletükben a magas zsírtartalmú étrenden élő egereknél, a szaglás csökkenését igazolták.

Az elhízásról tudjuk, hogy kialakulása többnyire egy igen egyszerű alapelv segítségével megelőzhető: ügyelni kell arra, hogy a napközben bevitt energia mennyisége ne legyen több annál, mint amennyit a szervezetünk a nap folyamán elhasznál. A Florida State University kutatói által végzett vizsgálat jelentőségét az adja, hogy a szaglás fontos tényező az egyén étkezési szokásainak kialakításában. Amennyiben ez a képesség sérül, a szaglás csökkenése állandósíthatja a helytelen étkezési szokásokat, ez pedig további túlsúlyt okozhat az érintetteknél, vagy nehezítheti a fogyást.

E gondolat mentén végezték el 6 hónapon át tartó vizsgálatukat, melyben a kutatók az egerek egy csoportjánál, magas zsírtartalmú étrendet tartva elhízást idéztek elő. A kontroll csoport számára a normál testsúly megtartásához szükséges napi étrendet biztosították. A harmadik, vizsgálatba bevont csoport tagjai már eleve túlsúlyos egerek voltak, tehát nem az első csoportban alkalmazott, magas zsírtartalmú koszt hatására gyarapodtak.

Tapasztalataikat a The Journal of Neuroscience folyóiratban tették közzé, ahol többek közt arra is fény derül, hogy a magas zsírtartalmú étkezést folytató csoport tagjainál 50 százalékkal csökkent a szagérzékelésért felelős idegsejtek száma az agyban. Az egerek normál étkezést folytató társaikhoz képest lassabban reagáltak arra a szagra, melynek felismerése jutalmat a jelentette: vizet. A zsírban gazdag táplálkozás tehát egyértelműen lassította a tanulási folyamatot, az eleve elhízott egereknél azonban nem volt kimutatható a túlsúly hatására jelentkező, hasonló anatómiai összefüggés.

Foto:pixabay.com

A vizsgálat akkor vált igazán érdekessé, amikor a magas zsírtartalmú étrendet a kutatók normálra cserélték az egereknél. Ekkor ugyanis képességeik rövid időn belül azonossá váltak, szag felismerésük, tanulási képességük gyorsabbá vált. A kutatók elképzelése szerint a szaglórendszer, két faj közti hasonlósága miatt az összefüggés vélhetően embereknél is kimutatható, habár ennek alátámasztására csak igen bonyolult, tudományosan ellenőrzött kísérletek elvégzésével volna lehetőség.

Számos betegség okozhat szaglás, illetve ízérzékelés vesztést, pedig legtöbben csak mostanában, a COVID tünetei kapcsán hallhatunk ezekről. Mi állhat még a háttérben?

Mi lehet a szaglás- és ízlészavar okozója?

Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa a vizsgálattal kapcsolatos kérdésünkre reagálva elmondta, hogy a szaglás csökkenésének több oka is lehet; a kutatás ezek közül csak az egyikre, az agyi idegsejtek zavarára fókuszált:

„A szaglás receptorai az orrüreg felső részében elhelyezkedő szaglóhámban találhatók. A szaglóhámról érkező ingerületet a szaglósejtek a koponyában lévő szaglóközpont felé vezetik. A szaglás csökkenése a folyamat bármely résztvevőjének átmeneti, vagy tartós zavara miatt bekövetkezhet. Ha a beteg szaglásvesztésre panaszkodik, az első lépés mindig a fül-orr-gégészeti vizsgálat, melynek segítségével feltérképezhető az orrüreg és a szaglóhám állapota is. Itt fény derülhet arra, ha a panaszok hátterében például orrpolip, orrsövényferdülés áll. Ilyen esetekben a szaglás jó eséllyel visszaállítható. Ha a fül-orr-gégészeti vizsgálat nem mutat eltéréseket, a kiváltó okok keresés más – neurológiai és belgyógyászati –irányba folytatódhat.”

Forrás: Fül-Orr-Gége központ


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.