Kolbászmérgezés – Egy disznóvágás akár halálos is lehet!

A tünetek alapján más betegségre is gondolhatunk, ám ha a közelmúltban disznóvágáson vettünk részt, szinte biztos, hogy botulizmusra gyanakodhatunk. A botutoxin igen kis mennyiségben is halálos lehet az emberre.

Előfordulhat, hogy a sertés mellett lesz még egy áldozat. Nagyon ritka, de sajnos megtörténhet, hogy egy, disznóvágásban részt vett ember is meghal, kolbászmérgezés következtében. A kolbászmérgezés vagy botulizmus nagyon kevés embert érint, évente néhányat, de ha nem kezelik a betegséget, a beteg rövid időn belül belehalhat.

A botulizmus neve a botulus (kolbász) szóból származik. A kolbászmérgezés oka a clostridium botulinum baktérium anyagcsereterméke, a botulotoxin idegméreg, mely a legmérgezőbb ismert toxin. Nagyon minimális mennyiség elég belőle, hogy halált okozzon. A mérgező toxin blokkolja az idegrendszert, megbénítja a légzési- és a mozgatóizmokat.

Több fajtája van a botulizmusnak, de mindegyik végzetes lehet. Az első a már említett, étel okozta botulizmus: botulinum toxint tartalmazó élelmiszer elfogyasztásával betegít meg. A sebboutlizmus azt jelenti, hogy sérülés által szerzi be a baktériumot a beteg, a seb megfertőződik a baktériummal. Gyermekbotulizmus is létezik – ilyenkor a baktérium spórája a szervezetbe kerül, majd a belekben kezd tenyészni és szintén toxint termel.

A botulizmus tünetei más betegséggel is összetéveszthetők, ezért ha orvoshoz fordulunk, jelezni kell, hogy disznóvágás volt, a probléma onnan is származhat, illetve, hogy a páciens ehetett valami rosszat. A tünetek 12-36 órával a fertőzés után jelentkeznek – de lehetséges, hogy már 6 órán belül, vagy csak 10 nap után.

A levertség érzés, a hasfájás, izzadás, izomfájdalmak csak a kezdetnek számítanak – a botulizmus tünetei közé tartozik a látászavar (dupla látás), a beteg bereked, nem tudja normálisan képezni a hangokat, szavakat, nyelési nehézséggel küzd, kiszárad a szája. Hasmenése van, hány és bénulást is tapasztalhat. Fontos, hogy a hányadékot, ételmaradékot a laboratóriumban megvizsgálhassák a pontos diagnózis felállításához.

bakterium_katt1

Hogyan lehetne megelőzni?

Ha a húst nem hőkezelik megfelelően, vagy nincs felmelegítve, abból nagy baj lehet. A disznósajt, a kolbász, a sonka vagy a hurka mind problémás lehet.

Csak alaposan forralt, megfőzött húst szabad megenni, ugyanis 10 percnyi forralás már elég ahhoz, hogy a baktériumot ártalmatlanítsuk. A botulinum toxin hőérzékeny, ezért könnyen megelőzhetjük a betegséget az ételek megfelelő hőkezelésével.

Előnyös, ha a disznóvágást a téli hidegben tartjuk, mert ezen a hőmérsékleten nem termelődik méreganyag. Alapvető, hogy minden higiéniai szabályt be kell tartani a disznóvágáskor, ezekkel a jelenlevőknek tisztában kell lenniük.

Ne vágjunk ismeretlen eredetű állatot, minden eszköz megfelelően tiszta legyen – az egyes műveletek között is tisztítsuk meg őket – és ne vonjunk be a disznóvágásba olyan embert, aki éppen beteg.

Hogyan gyógyítják?

A botulizmus kezelése céljából általában nem érdemes antibiotikummal próbálkozni, hiszen a betegséget nem a baktérium, hanem a toxin okozza. Ezt kell eltávolítani, amíg az emésztőrendszerből nem szívódik fel, ellenszérumot kell adni a betegnek, mielőtt a sejtekhez nem kötődik a méreg.

Manapság a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően csak nagyon ritkán fordul elő a kolbászmérgezés, az esetek többsége a házi disznóvágásokból származik.

Forrás: