Betiltott konyhasó

Állati takarmányozásra szánt kálium-klorid felhasználásával gyártott, csökkentett nátrium tartalmú étkezési só tételek azonnali hatályú visszahívását rendelte el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság. Az intézkedés a Compex-Só Kft. 2014-ben gyártott, csökkentett nátrium tartalmú termékeit érinti. 

Szakirodalmi adatok szerint a túlzott kálium bevitel veseelégtelenségben szenvedő betegek számára kedvezőtlen lehet. A fogyasztó félrevezetése a vártnál magasabb nátrium tartalom is, ezért szükségessé vált az összes, 2014-ben legyártott tétel forgalmazásának megtiltása és a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívása. A gyártó gondatlanságból használt élelmiszer előállításához takarmányozási célra szánt alapanyagot, amivel jogsértést követett el, így az elsőfokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság – a megbízhatatlan technológia alkalmazásának megtiltása mellett – várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti- és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd.

shutterstock_25666366

2010-ben világszerte 3,95 gramm sót fogyasztottak  egy széles körű vizsgálatba bevont országok lakói napi szinten. A több mint száz kutató munkájának eredményét a The New England Journal of Medicine folyóirat tette közzé. Az Egészségügyi Világszervezet ennek körülbelül a felét javasolja egy napra, vagyis 2 grammot. Nemzetközi megoszlásban ez úgy néz ki, hogy az afrikai országokban napi 2,18 grammot fogyasztanak, Közép-Ázsiában pedig ez eléri az 5,51 grammot. Azt is megerősítették, hogy a sófogyasztás mérséklése nyilvánvaló hatást gyakorol a szív-, és érrendszeri betegségek alakulására, a magas vérnyomás csökkentésére.

Mivel ezek a problémák vezető halálozási oknak számítanak, így érdemes átgondolni, hogy mennyi sót is teszünk ételeinkbe, valamint milyen olyan alapanyagokat fogyasztunk, amelyek magas sótartalmuknál fogva emelik a vérnyomást. A túl sok sófogyasztás szinte majdnem minden országot érint, a WHO pedig 2013-ban éppen emiatt még a korábbiaknál is kevesebb nátrium fogyasztást javasol, napi két grammot meg nem haladó mértékben.

shutterstock_47526121

Magyarországon a magas vérnyomás 2,5 millió felnőttet érint, de gyermekkorban is egyre nő az előfordulási gyakorisága. A magas vérnyomás, az agyvérzés és a szív- és érrendszeri betegségek legfontosabb kockázati tényezője. Ezek a betegségek felelősek a magyar lakosság halálozásának több, mint a feléért.

A Magyarországon most tiltólistára került só gyártásához a Compex-Só Kft. nyírtassi üzemében állati takarmányozásra szánt kálium-kloridot használtak fel. Az ország több pontjáról mintázott termékek laboratóriumi vizsgálatai azt is megállapították, hogy a forgalomba hozott csökkentett nátrium tartalmú sónak a nátrium és kálium tartalma változó. A hatóság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a termék fogyasztása nem biztonságos. A fogyasztók – az ilyenkor szokásos eljárás alapján – a visszahívott terméket a vásárlás helyére vihetik vissza.

Forrás: orvosikozpont.hu

Forrás: