Figyelmetlenség vagy rossz látás?

Elkezdődött a tanév, a gyermekek újra beültek az iskolapadba. A kezdeti lelkesedést azonban hamar felválthatja a figyelmetlenség, türelmetlenség, sőt gyakran szembesülhetünk azzal is, hogy gyermekünk nem akar iskolába menni. Mielőtt azonban megdorgálnánk, járjunk utána annak, hogy miért viselkedik így.

A magatartásproblémáknak ugyanis korábban nem sejtett szervi okai is lehetnek, amelyek sokszor csak az iskolakezdés után derülnek ki.

Ha a gyermekünk az órán nem figyel, rendetlenkedik vagy akár elveszíti az érdeklődését, hamar rásüthetik, hogy figyelmetlen vagy magatartászavaros. Pedig a tünetek mögött akár rossz látás vagy hallás is állhat. Gondoljunk csak bele, ha a kisdiák látása nem jó, nem látja megfelelően a táblát, nem tudja elolvasni a betűket vagy a számokat, nem fogja őt lekötni az új információ, unatkozni kezd. Feszültté, ingerültté vagy figyelmetlenné is válhat, ráadásul kisiskolás gyermekünk nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy miért viselkedik így. Ezért nagyon fontos, hogy érezze a támogatást mind a szülők, mind pedig a pedagógus részéről, akik együtt, valamint szükség esetén szakorvos bevonásával közösen kideríthetik a probléma valódi okait” – mondta dr. Csidey Mária, a Budai Egészségközpont szemész szakorvosa.

Melyek a legjellemzőbb szemészeti tünetek?

Ha a gyermekünk szeme:

  • gyakran piros,
  • szemhéja lelóg,
  • kancsalságot észlelünk nála,
  • gyakran panaszkodik fejfájásra,
  • állát leszegve vagy felemelve néz,
  • hunyorogva nézi a táblát vagy olvas,
  • olvasás, írás során szinte belebújik a könyvébe, füzetébe

javasolt a szemészorvos felkeresése. Ezekben az esetekben ugyanis megalapozott lehet egy olyan szervi probléma, amely akár okozhat tanulási nehézséget és fegyelmezetlenséget is.

Milyen problémákat okozhat a rossz látás az iskolában?

  • Olvasási, írási, tanulási nehézséget
  • Írása fokozatosan romlik, hosszabb idő után egyre csúnyábban, ferdébben ír
  • Nem látja a táblát, így nem tudja követni a tananyagot, lemarad
  • Az órák alatt szórakozottá, nyüzsgővé válik

Abban az esetben, ha a családban előfordult kancsalság, tompalátás, vagy több szemüveges családtag is van, kiemelten fontos a szem vizsgálata a gyermekünknél már egészen kiskortól kezdve. Ha a gyermekünket rendszeresen elvisszük szemvizsgálatra, kizárhatjuk az esetleges problémákat, és megelőzhetjük a későbbi tanulási nehézségeket” – tette hozzá a doktornő.

Forrás: https://napidoktor.hu/index