Fiatal felnőtt férfiakat támad meg a Bechterew-kór – Mi is ez a betegség?

A közvélekedéssel ellentétben reumatológiai panaszokkal nemcsak az idős, hanem a fiatal korosztály is találkozhat. A Bechterew-kór kifejezetten a huszas, harmincas éveiben járó férfiakat veszélyezteti, amely a gerinc gyulladásával, a mozgás beszűkülésével járhat.

Hiába érint 100 ezer emberből kb. 130-at a Bechterew-kór, nagyon fontos a betegség minél korábbi felismerése, mert zömében fiatal férfiakat érint, akik körében hétszer gyakrabban fordul elő, mint a nők esetében. Dr. Sterba Gréta, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő reumatológusa elmondta, hogy a betegség örökletes is lehet, éppen ezért az érintett családtagjai is veszélyeztetettek.

 „A Bechterew-kór során a gerinc ízületei ismeretlen okból begyulladnak, amely csontosodással, a gerinc jelentős mozgás-beszűkülésével jár együtt. Gyakran érintettek lehetnek ezen kívül a csípő- és vállízületek, ritkábban egyéb ízületek is. Többnyire fiatal, 20-30-as éveikben járó férfiakat érint, akik erős, vagy mérsékelt, de tartós derék- és háti gerincfájdalomtól szenvednek – fogalmazott Dr. Sterba Gréta reumatológus szakorvos.

Valószínűleg a Bechtewer-kórral állunk szemben, ha a háti- ágyéki- keresztcsonti szakaszon, vagy a szegycsonton, a mellkas elülső részén, a bordaporcok területén, illetve a sarkon állandósult, vagy makacsul visszatérő fájdalom jelentkezik. De kialakulhatnak különböző íngyulladások, az Achilles-ín duzzanata is.

Kezelése azért is fontos, mert ennek hiányában a gerinc mozgása erősen beszűkül, a fejfordítás, a hajolás, a csavarodó mozgások korlátozottá válnak, a gerinc előre görnyedt helyzetben elmerevedhet, megnehezítve ezzel például a közlekedést, az autóvezetést, a mindennapi életet. De kötötté válhatnak a csípőízületek is, ez pedig az állásban, járásban komoly nehézséget jelent. Veszélybe kerülhetnek a belső szervek: szemgyulladás, prosztata-húgycsőgyulladás, szív-érrendszeri elváltozások, gyulladásos bélbetegség alakulhat ki a Bechtewer-kór következtében.

„A panaszokra oda kell figyelni, és mielőbb fel kell keresni egy reumatológust, aki a fizikális vizsgálat mellett egy általános vérvételből, illetve képalkotói vizsgálatokból, így például speciális röntgenfelvételből, vagy MR-vizsgálat eredményéből állapítja meg a pontos diagnózist”- tette hozzá a reumatológus szakorvos.

A megfelelő gyógyszeres, illetve nem gyógyszeres kezelések kombinálásával ma már a betegség előrehaladása megállítható. Az a legfontosabb, hogy a beteg minél kevesebb fájdalommal, jó mozgásfunkcióval éljen. A kezelés alapját a legkisebb hatásos dózisban alkalmazott non-szteroid gyógyszeres terápia mellett a személyre szabott, mindennapos gerinc gyógytorna, illetve légzőtorna adja, ezek mellett nagyon jó hatású az úszás is. A Bechterew-kór esetében különböző fizioterápiás módszereket és fürdő kezeléseket is sikerrel alkalmaznak, amelyek a feszes izomzatot lazítják, a fájdalmat csökkentik.  Amennyiben ezekkel a terápiákkal nem érnek el számottevő javulást, lehetőség van biológiai terápia alkalmazására, amely valódi áttörést jelent kór kezelésében. Ezek a biotechnológiai úton előállított szerek célzottan, a gyulladást okozó különböző fehérjék szintjén fejtik ki hatásukat.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.