Felfrissülést hoz a hidegfront

A Dunántúlon csökken a felhőzet, felhőátvonulások mellett rövidebb időszakokra már kisüt a nap, záporok legfeljebb az Alpokalján lehetnek a délután során.

A Dunától keletre viszont sok marad a felhő, melyekből egész nap, legtovább a keleti határ mentén lehet záporos csapadék, illetve zivatar. Zivatarokat bármikor kísérhet viharos széllökés, jégeső és felhőszakadás. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen erős lesz, főként a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között várható, a felhős, csapadékos alföldi tájakon lehet a leghűvösebb.

tajkep

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A test szöveteinek pH-ja enyhén lúgos irányba tolódik el, ezért vizenyősebbé, ödémásabbá válik a szervezet. Ez az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok fokozódását is eredményezi.

A pázsitfűfélék virágporának koncentrációja országszerte az alacsony-közepes, a csalánféléké leginkább a közepes-magas tartományban alakulhat. Az útifű, a libatopfélék és a kenderfélék virágporának koncentrációja leginkább alacsony, esetenként elérheti a közepes szintet, a lóromé továbbra is alacsony. A kevésbé jelentős allergének közül a szelídgesztenye, a hárs, a fenyőfélék, a fészkesvirágzatúak, illetve az ernyősvirágzatúak pollenszemei is megtalálhatóak a levegőben, legfeljebb alacsony koncentrációban. Több városban is megjelentek az üröm, illetve már a parlagfű pollenszemei is – egyelőre még alacsony koncentrációban. Várhatóan jövő héten elkezdődik az allergiások számára a parlagfű pollenszezon. A kültéri allergén gombák spóraszáma magas, több helyen nagyon magas szintet érnek el.

Forrás: met.hu