Évek óta ugyanazt a fogamzásgátlót használom. Rosszul teszem?

A nem kívánt teherbeesés ellen ma már több féle módon lehet védekezni. Ezek közül a gumióvszer mellett a legelterjedtebbek a fogamzásgátló tabletták, melyek közel 100%-os védettséget biztosítanak- természetesen megfelelő alkalmazás során.

Emellett léteznek még egyéb hormontartalmú-és mentes készítmények is. Azonban felvetődhet a kérdés, hogy vajon mikor érdemes változtatni az eddig használt fogamzásgátló módszeren?

Fogamzásgátló tabletta

A legtöbb nő a nem kívánt teherbeesés ellen fogamzásgátló tablettát használ, melyek az évek során egyre kevesebb hormontartalommal érik el hatásukat. Ezekkel a készítményekkel lényegében a normál menstruációs ciklusba avatkozunk be úgy, hogy a mesterségesen bejuttatott női nemi hormonokkal meggátoljuk a peteérést. A tablettákat két csoportba soroljuk: léteznek egykomponensű szerek, melyek csak progeszteront tartalmaznak, valamint olyanok, melyek mellett ösztrogén is szerepel. Hogy melyik a legjobb az illető számára, azt több tényező is befolyásolja (pl. trombózishajlam, szoptatás), ezért fontos, hogy előtte mindenképp kérje ki nőgyógyásza véleményét!

Olykor viszont előfordul, hogy a nő nem várt módon reagál az alkalmazott készítményre. Leggyakrabban pecsételő vérzés, rossz közérzet, hányinger/hányás, fájdalmas mellfeszülés és nagyfokú súlygyarapodás, rossz esetben mélyvénás trombózis jelezheti azt, hogy gyógyszerváltásra van szükség. Továbbá a szoptatás még egy olyan tényező, amely más tabletta alkalmazását írja elő, ugyanis ekkor csak progeszteron-tartalmú szerek jöhetnek számításba, hiszen ezek nincsenek befolyással a tejtermelődésre.  Bár a tabletta felírása előtt a szakorvos alaposan kikérdezi a pacienst a fennálló betegségeiről, ám megeshet, hogy a fogamzásgátló szedése közben jelentkezik pl. magasvérnyomás, migrén, esetleg cukorbetegség. Ebben az esetben mindenképp konzultáljon szakemberrel, ugyanis könnyen lehet, hogy más fajta szer, esetleg hormonmentes módszer alkalmazását javasolja!

Fontos! Antibiotikum szedése alatt kiegészítő fogamzásgátlási módszer javasolt!

Van, amikor a tabletta nem jó választás

Mint ahogy említettük, vannak olyan állapotok, amikor a fogamzásgátló tabletta alkalmazása egyáltalán nem javasolt (pl. trombózishajlam), valamint sokan inkább a méhen belüli eszközöket választják, melyek közt található hormontartalmú-és mentes is. Leggyakrabban a spirálra esik a választás, amely egy T-alakú, rugalmas műanyagból és rézből készült eszköz, melyet a méh üregébe kell felhelyezni. Hatásmechanizmusa, hogy megváltoztatja a méh belső környezetét, így nehezíti a spermium és a petesejt találkozását, valamint meggátolja a beágyazódást. Ma már létezik hormonális változata is, megnövelve ezzel a hatékonyságát.

Igen kényelmes fogamzásgátlási módszer, hiszen nincs vele mindennapi teendő – ellenben a tablettával- ám általában 5 évenkénti cserét javasolnak a szakemberek. Természetesen vannak olyan esetek, amikor az orvos az eltávolítása mellett dönt: ilyen például a gyulladás, súlyosabb fertőzések, rendellenes vérzés, erősebb alhasi fájdalom. Amennyibe kellemetlen tüneteket észlel, mindenképp konzultáljon orvosával!

További fogamzásgátló eszközök

  • óvszer
  • fogamzásgátló tapasz
  • hüvelygyűrű
  • hormonmentes, spermicid anyagot tartalmazó kúpok, gélek

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.