Európai kerékpártúrával hívják fel a figyelmet a HPV veszélyeire

A közvélemény elsősorban a méhnyakrák kialakulása kapcsán hallott eddig a HPV-ről (humán papillomavírus), de nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is veszélyezteti. A vírus egyes típusai szemölcsöket okoznak, a magas kockázatú csoportba soroltak azonban több daganatos betegség kialakulásában játszanak főszerepet.

Sokak számára azonban teljesen ismeretlen a HPV fogalma.

Egy hatfős csoport, Balázsy Károly szülész-nőgyógyász vezetésével európai kerékpártúrára indul, felhívva a HPV kimutatásának, tipizálásának jelentőségére a figyelmet. A SYNLAB-Budapest-Dublin Bike Tour május 13-án indult Budapestről és várhatóan négy hét múlva érkezik meg az ír fővárosba.

A HPV elsősorban szexuális úton terjed, a fertőzött személy szervezetében a vírus akár 1-2 évig is tünetmentesen lappanghat, szerencsés esetben azonban az immunrendszer képes leküzdeni a fertőzést. Ha ez nem sikerül, 5-20 éven belül a vírus jó- vagy rosszindulatú bőr- és nyálkahártya elváltozások megjelenéséhez vezethet. Míg egyes típusok szemölcsöket okoznak, addig a magas kockázatú csoportba soroltak a méhnyakrák, a hüvely- és szeméremtestrák, a hímvesszőrák, a végbélrák és a szájüregi rákos daganatok kialakulásában játszanak szerepet. A HPV majdnem 100%-ban okolható a méhnyakrák kialakulásáért, 85%-ban felelős a végbélnyílás körüli rákért, 15%-ban pedig a fej-nyaki daganatok (pl.: garatrák) megjelenéséért. A mellrák után a méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat a 45 éven aluli nők körében. A nők 80 százaléka, a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik HPV-vel.[1]

Sajnos nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos a HPV kimutatása és tipizálása, erre ma már többféle módszer is létezik. Nőgyógyászati rendelőben a klasszikus rákszűrésen is kérhető HPV-vizsgálatra mintavétel, illetve az otthon elvégezhető, önmintavételes HPV-teszt segítségével is kideríthető, hordozza-e az érintett a vírust. Az otthon levett minta vizsgálata professzionális körülmények között, laboratóriumban történik. Sokan azonban nemcsak a szűrés fontosságáról, hanem magáról a HPV-ról sem hallottak, vagy azt gondolják, őket ez nem érintheti – fogalmazott Balázsy Károly szülész-nőgyógyász, aki négy éve Dublinban él és havonta néhány napot itthon is praktizál. – Kerékpáros túrával szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a HPV tipizálás fontos része a rákszűrésnek. Amellett, hogy példát mutatunk, motorizált világunkban milyen fontos a mozgás, felhívjuk a figyelmet a méhszájrák kórokozójának, a HPV-nek a kimutatására, tipizálásának lehetőségére és fontosságára. Tesszük ezt azért, mert az utóbbi években emelkedett a méhszájrákos megbetegedések előfordulása, valamint a betegségben elhunytak száma.”

A hatfős csoport (Balázsy Károly főszervező, a túra megálmodója, Sovány Regina, Latorcai Csaba, Mann Gábor, Vénusz-Budai Csaba és Bakk László) május 13-án délelőtt indult el a Dublinba vezető útnak, hogy Bécs-Linz-Passau-Regensburg-Nancy-Reims-Beauvais-Dieppe-Newhaven-Portsmouth-Bath-Liverpool  érintésével, kb. 2300 km megtétele után érkezzen meg kb. egy hónap múlva az ír fővárosba. Az út során információs anyagokat adnak át nagy és kistelepülések lakóinak, olyan helyeken is, ahová eddig kevesebb információ jutott el a HPV-ről. A túra résztvevői rendszeresen bejelentkeznek a túra web-(www.budapest-dublin.bike), valamint Facebook-oldalán (Budapest-Dublin Bike Tour 2018), illetve ugyancsak követhetőek a synlab.hu/budapest-dublin-biketour oldalon.  Így az út során bárki csatlakozhat hosszabb-rövidebb szakaszokra.

[1] Koutsky L, 1997. Epidemiology of genital human papillomavirus infection. The American Journal of Medicine 102 (5A), 3–8.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.