Ettől a betegségtől rettegnek legjobban a nők

Régen az emlőrák diagnózisa a nők számára egyenlő volt a halálos ítélettel. Ma már jól gyógyítható a betegség, ha időben észreveszik, de a félelem a nőkben változatlan. Többségük a mellráktól fél leginkább.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a mellrák diagnózis egyenlő volt a nőkszámára a halálos ítélettel, addig mára a kutatások szerint kétszer annyian élik túl a rákot legalább tíz évvel, mint a ’70-es években.

2014-ben csaknem 8 ezer nőnél diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganatot Magyarországon.

A nők a súlyos betegségek közül leginkább a mellrák miatt aggódnak – ez derül ki egy hirado.hu-hoz eljuttatott egészségkutatásból. A felmérés szerint a nők 65 százalékát nyomasztja a gondolat, hogy emlő daganata lehet. De a félelem ellenére sokan még így sem mennek el szűrővizsgálatokra. Holott, mint minden betegségnél, a mellráknál is kulcsfontosságú az idő, azaz a betegség mielőbbi felismerése.

mell2

„A nők esetében a leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége ma már átlagosan 60-70 százalékos, de akár a 95 százalékot is elérheti, ha időben felismerik a betegséget ” – mondta el Bodnár Ágnes, a Rákbetegek Országos Szervezetének tagja.

A gyógyulás után fontos kérdés az újrakezdés, mert a betegség után semmi sem onnan folytatódik, ahol abbamaradt. Az aktív élet folytatása pedig kihívások elé állítja a betegeket.

„Minden pillanatot ki akarok élvezni”

„Teljesen átalakult az értékrendem a betegség miatt. Már nem rohanás az életem, a család és a barátaim mellett önmagamra is sokkal jobban odafigyelek. Lelkiismeretesen dolgozom, de nem hajszolom a túlórákat. Minden pillanatot meg akarok élni, ki akarom élvezni. Vége az eszement száguldásnak a szülő-feleség-munkatárs-barát tengelyen” – így nyilatkozott Laár Anikó, aki leküzdötte a mellrákot, de az életét és életszemléletét gyökeresen meg megváltoztatta a betegség.

Fotó: ShutterstockFotó: Shutterstock

Nem könnyű ez senkinek

A korábbi munkahelyre való visszatérés sem könnyű lelkileg. Egyrészt, ha a betegségnek maradandó testi következményei vannak, sokan visszahúzódóbbá válhatnak, de problémát okozhat az is, hogy a kollégák nem tudják, hogyan viszonyuljanak a visszatérőhöz.

A mellrák kialakulásában szerepet játszanak a fel nem dolgozott stresszhatások is, így érthető, hogy sokan nem akarnak ugyanolyan megterhelés mellett dolgozni. Ezért fontos, hogy a munkahely is rugalmasan, kellő empátiával kezelje a helyzetet.

Fontos, hogy munkaadóként, családtagként vagy barátként úgy viszonyuljunk a frissen gyógyult beteghez, hogy érezze azt, örülünk, hogy visszatért életünkbe és továbbra is fontos része közösségünknek.

A munka világába való visszatérésben segítséget nyújthat a Rákbetegek Országos Szervezetének (ROSZ) programja, amely mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok és dietetikusok segítségével segíti a visszailleszkedést. Tavaly csaknem 3 ezer embernek segített a szervezet.

Forrás: Hirado