Ébresztő-óra program: középpontban a gyermekjogok

Az UNICEF szerint a felelősségvállalás és a tudatos jövőépítés a jogok ismeretéből fakad. Ezért indította el tavasszal a Telenor támogatásával „Ébresztő-óra” nevű programját, amelynek célja a gyermekjogok ismertségének minél szélesebb körben való növelése. Szeptember 9-én az UNICEF Jószolgálati Nagykövete, D. Tóth Kriszta előadásában lezajlott az őszi szezon első, de a program életében a 100. Ébresztő-óra előadás.

Az UNICEF Magyar Bizottsága által 2014 márciusában indított „Ébresztő-óra” program ráébreszti a gyermekeket arra, hogy ők is ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint idősebb társaik, vagy a felnőttek. Megtanulhatják, hogyan vigyázzanak magukra és másokra, és azt is, hogy 18 éves kor alatt milyen speciális védelem illeti meg őket. A Telenor támogatásával létrejött kezdeményezés során eddig közel 1700 diáknak tartottak az UNICEF önkéntesei Ébresztő-órát országszerte, és közel 200 iskola jelezte részvételi szándékát. Az előadók, köztük a Telenor önkéntes munkatársai, eddig 13 településen jártak, és összesen már 100 interaktív előadást tartottak. A program részeként az UNICEF önkéntesei interaktív előadásokat tartanak iskolai tanórákon, vagy rendezvényeken általános iskolás és középiskolás diákok számára, kétféle tematika alapján: gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban. Prezentációkkal, kisfilmekkel készülnek, ill. az előadásokon résztvevő gyermekek egy tájékoztató csomagot is kapnak.

A UNICEF idei célja az ENSZ Gyermekjogi egyezmény 25. éves születésének megünneplése, valamint az Ébresztő-óra programhoz tartozó regionális központok kialakítása, amelyek a budapesti iroda felügyelete mellett önállóan is el tudják látni a vidéki gyermekjogi programmal kapcsolatos szervezési, előadói feladatokat. A folyamatos, Budapesten kívüli helyekről érkező iskolai felkéréseknek úgy tud a szervezet eleget tenni, ha mielőbb kiépül a koordinátori rendszer.

UNICEF-DTK-EO_1

„Az „Ébresztő-óra” kiemelt figyelmet fordít a gyerekeket érő erőszak megelőzésére is – hiszen mint ismeretes, a magyar gyerekek többsége érintett az erőszak valamilyen formájával. Az előadók kitérnek az internetes zaklatás témájára is, és rávilágítanak arra, hogy a gyerekeknek a digitális világban is joguk van a zaklatásmentes élethez” – hangsúlyozta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

„Nagyon örülünk az „Ébresztő-óra” program sikerének. A Telenornál fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak otthonosan mozogjanak a digitális közegben, de biztonságban is legyenek ott. Ennek alapvető feltétele, hogy tisztában legyenek az őket megillető jogokkal” – mondta el Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

Forrás: