Érkezik a Mikulás – szuper programok a családnak!

Hamarosan jön a Mikulás, és ezt a mindnyájunk ezt a mindnyájunk számára kedves ünnepet rengeteg program kíséri az országban. Íme néhány tipp, hogy hol találkozhatnak a gyerkőcök a Télapóval!

Mikulás napi túra a Kovácsi-hegyen

Zalaszántó – 2014. december 6.

Zalaszántón különleges túrával várják a gyerekeket és szüleiket. Akik szeretnék a sok édességet egy kis sétával lemozogni, azoknak tökéletes választás a Kovácsi-patak – Hollókő – Sztúpa – Kotsy-vízimalom útvonal bejárása, ahol a környék természeti és kultúrtörténeti emlékei mellett még a Mikulással is találkozhatunk. A túra hossza 12 km, időtartama pedig 6 óra.

Éneklő és táncoló Mikulások a Bazilikánál

Budapest, Szent István Bazilika – december 6.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozaton idén rendhagyó Mikulás programmal készülnek, amelyre nem csak a kicsiket várják. Az „Együtt lesz élmény az ünnepekből!” mottó jegyében óriási Mikulás flashmob szerveződik; este piros ruhás, piros sapkás Mikulások és barátaik lepik el a teret, hogy egy szép énekkel és egy vidám közös tánccal tegyék emlékezetessé a napot. A Mikulásvárás már péntek délután elindul és egészen vasárnap estig tart, a Mikulás mellett ingyenes foglalkozások várják a kicsiket és családjukat a mesés hangulatú, fényekkel dekorált téren.

Mikulás túra

Szabics Kikötő és Szabadidőpart, Tiszafüred – Örvény – 2014. december 6.  10 óra

Kalandos Mikulás-keresés várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt az ártéri erdőben a Krampusz által hátrahagyott jelek segítségével. A túra végén a felnőttek forralt borral, a gyerkőcök pedig forró teával melegedhetnek fel, és természetesen a meglepetések és ajándékok sem maradnak el!

mikulás1

Hóbagoly Mesefesztivál

Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed – 2014. december 6-7.

A Zsolnay Kulturális Negyed mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy a gyermekes családok is jól érezzék magukat. Az idén első alkalommal megszervezett Hóbagoly Mesefesztivál főszerepében a mesekönyvek állnak, és a kicsik és szüleik nem csak a már jól ismert történetekkel, de a könyvek mögött álló emberekkel is találkozhatnak. A könyvbemutatók mellett mese-előadásokon, koncerteken, bábelőadásokon, vetítéseken, és számos művészeti foglalkozáson, különböző játékokon vehetnek részt a fesztivál kis és nagy vendégei.

Zöld Mikulás – gyermekprogramok a halas tavi kisvasúttal      

Hortobágyi-halastó – 2014. december 6-7.

A Hortobágy-halastavi Kisvasút átalakul Mikulásvonattá: a gyerekek a Zöld Mikulás házáig úgy juthatnak el, ha a kisvonat megállóhelyén a rájuk váró játékos feladatokat teljesítik. A jól megérdemelt munka gyümölcse a Zöld Mikulás Zöld csomagja.

Mikulásfutás

Budapest, Fővámtér – december 6.

Hazánkban elsőként kerül megrendezésre hagyományteremtő szándékkal a Rossmann Mikulásfutás. A Fővám térről startoló, 2,7 kilométeres távot minden futónak Mikulás ruhában kell teljesítenie. A futás élménye mellett jótékonysági akció is társul a programhoz; rászoruló gyermekeknek gyűjtenek ajándékokat a szervezők, melyeket cipős dobozokban várnak az adakozóktól.

 

Forrás: