Erikafélét memóriajavítónak

A fekete áfonya az Erikafélék családjába tartozó növény, mely a kutatások szerint javítja a memóriát.

A tanulmányról szóló jelentés a Mezőgazdaság és Élelmiszer Kémia újságjában jelent meg és a Cincinnati Egyetem, az Amerikai Agrárkultúra Minisztérium, és a Kanadai Mezőgazdasági Minisztérium részvételével készült.

A tanulmány keretein belül Robert Krikorian és munkatársai átfogó, embereken végzett kísérleteikkel rámutattak arra, hogy az áfonya tényleg kiérdemelte növekvő népszerűségét. A laboratóriumi állatokkal kapcsolatos előző tanulmányok ugyanis felvetették, hogy az áfonya fogyasztása segíthet fellendíteni a memóriát idősebb embereknél.

fekete áfonya

Mindazonáltal egészen mostanáig meglehetősen kevés tudományos anyag állt rendelkezésre a témában, ezért a kutatási terület kiszélesítéséhez egy 70 éves korúakból álló, korai memória zavaroktól szenvedő önkéntesek egy csoportja két hónapon keresztül mintegy két- két és fél csészényi áfonyalevet ivott, míg a kontrollcsoport csupán üdítőt fogyasztott. Az eredmény meglepő volt, mivel az áfonyalevet naponta ivó csoportban jelentős fejlődést tapasztaltak a memóriateszteknél.

Az eredmények biztatóak és felvetik, hogy az áfonya dús táplálkozás megelőzi vagy csillapítja az idegek elváltozásait- mondja a jelentés.

Forrás: https://napidoktor.hu/