Ennek köszönhető a legtöbb iskolai hiányzás

Hiú ábránd azt hinni, hogy a fejlett országok lakosai tisztában vannak a higiénés alapkövetelményekkel. Bár lehet, hogy tisztában vannak vele, mégis sokszor fittyet hánynak rá.

Csinosan öltözött, parfümben úszó, ápoltnak tűnő nők suhannak el a mosdóban mögöttünk kézmosás nélkül. Állítólag ugyanez a helyzet – sőt, talán rosszabb – az ellenkező nem mosdójában is, legalábbis férfi kollégáim erről számoltak be. Olykor mindkét nem „megfeledkezik” a kézmosásról.

Sok iskolai hiányzásnak is ez az oka

De, ha sok felnőtt figyelmen kívül hagyja a kézmosást, akkor nem nehéz kitalálni, hogy a gyerekeket még kevésbé érdekli, tiszta-e a kezük vagy sem.

„A betegség miatti iskolai hiányzások egy jelentős részét a kéz útján terjedő fertőzések okozzák” – ezt mondta az ÁNTSZ epidemiológusa. Ferenczi Annamária szerint a hiányzások csökkenthetők lehetnének a helyes kézmosás megtanításával.

„Ellenőrzöm a tenyerüket”

„Osztályonként mindig akad 4-5 gyerek, akikre jobban oda kell figyelni, mert nem mossák meg a kezüket. Rendszeresen nézem át ebéd előtt a tenyerüket, hogy valóban megmosták-e vagy csak elszaladtak a mosdóig” – nyilatkozta egy szolnoki tanító, akinek a tapasztalatai szerint inkább a fiúkra jellemző, hogy megfeledkeznek a kézmosásról.

kezmosas

„A gyerekek még nem tudják felmérni a kézmosás fontosságát. Attól a mondattól nem ijednek meg, hogyha nem mosol kezet, beteg lehetsz. A kicsiket játékos dolgokkal lehet ránevelni a kézmosásra” – tette hozzá a pedagógus.

Ferenczi Annamária epidemiológus szerint a gyerekkorban elsajátított higiéniás szokások egy életen át elkísérik az embert.

Így látja a helyzetet a tanító is, aki szerint a bölcsődében és az óvodában kell elkezdeni a helyes kézmosásra tanítani a gyerekeket, mert akkor még sokkal szabálykövetőbbek, ezáltal jobban be tud épülni mindennapjaikba a kézmosás fontossága.

Nincsenek kutatások – ciki lenne bevallani, nem?

„Magyarország nincs elmaradva az európai országok átlagától, de ez nem jelenti azt, hogy jó lenne a helyzet. Sok ember nem mossa meg a kezét WC-használat után vagy amikor elkezd játszani a gyerekeivel, ahogy utazás után vagy étkezés előtt sem. Ezen javítani kell” – nyilatkozta Győrfi Pál a hirado.hu-nak.

Magyar felmérések egyébként nem igazán vannak arról, hogy mosunk-e kezet a WC-használat vagy a BKV busz kapaszkodóinak fogdosása után. Ugyan ki vallaná be?

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.