Elektromos autókkal csendesebb lehet a jövőnk, vagy mégsem?

Napjainkban a legnagyobb mértékű zajterhelés forrása a közúti forgalom. A nagyvárosokban a forgalmas utak mentén élők mindennapjait alaposan megkeseríti a járművek bosszantó zaja, mely az EU-ban évente több mint 16 ezer ember idő előtti halálát okozza.

Ám eljöhet egy új korszak a nem is túl távoli jövőben a szinte teljesen zajtalan elektromos és hibrid autókkal. De az is lehet, hogy erre a csendes korszakra hiába várunk.

2050-re több európai ország, és az Egyesült Államok nyolc tagállama is azt szeretné elérni, hogy csak elektromos autók közlekedjenek az útjaikon. Más kérdés, hogy mennyire reális ez a célkitűzés.

Az elektromos járművekkel jelentősen csökkenne a zajterhelés, ami nagymértékben javítaná az életminőséget, azonban új veszélyforrást is jelent a közlekedésben. Az Európai Unió és számos ez irányú tanulmány szerint a csendes elektromos, illetve hibrid autók különösen balesetveszélyesek a halláskárosodással élő, valamint a vak és a gyengén látó gyalogosok számára. Ezért az Európai Parlament 2014-ben rendeletben tette kötelezővé 5 éves türelmi idővel a gyártók számára, hogy hangjelző rendszereket (Acoustic Vehicle Alerting Systems, AVAS) fejlesszenek ki a hibrid és elektromos járművek által keltett zaj hiányának pótlására.

A kritikusok, többek között a Német Környezetvédelmi Ügynökség szerint ezek a riasztórendszerek erősen meg fogják növelni a zajterhelést az európai utakon, ráadásul anélkül kerülnek bevezetésre, hogy hatékonyságuk tudományosan bizonyított lenne, és kevésbé káros alternatívák kutatása sem előzte meg az elfogadásukat. Ezért az ügynökség célul tűzte ki, hogy megvizsgálja és értékelje ezeknek a rendszereknek a hatékonyságát, továbbá kifejlesszék az AVAS-rendszer nem-akusztikus alternatíváját.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.