Egyre többet költünk fizioterápiára

Az előző évhez képest mintegy 8 százalékkal többet, közel 71 millió forintot költöttek fizioterápiás szolgáltatásokra 2016-ban az OTP Egészségpénztár tagjai – derült ki a pénztár a Fizioterápia Világnapja alkalmából készített elemzéséből.

A 2015-ös évhez képest az átlagos számlaérték, valamint az igénybe vett szolgáltatások száma is nőtt.

Szeptember 8-a 1995 óta a Fizioterápia nemzetközi Világnapja.

Az OTP Egészségpénztár ebből az alkalomból megvizsgálta, hogy tagjai körében mennyire népszerű ez a szolgáltatás. Az adatok alapján a pénztártagok több mint 5,3 millió forinttal növelték fizioterápiával kapcsolatos költéseiket egy év alatt. A felhasználási adatokból az látható, hogy a tagok leggyakrabban Budapesten és vonzáskörzetében vesznek igénybe ilyen jellegű szolgáltatásokat az egészségpénztáron keresztül, a vidéki helyszínek közül Nyíregyháza és Hévíz emelkedik ki. A 2015-ös eredményekhez képest az átlagos számlaérték, az igénybe vett szolgáltatások darabszáma és az egy szolgáltatásra vetített legnagyobb és legkisebb ár is emelkedik, vagyis 2016-ban gyakrabban és többet is fizettek a magyarok fizioterápiáért országos szinten.

Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint a magyarok egyre tudatosabbak az egészségügyi öngondoskodás területén:

„A tavalyi évben mind a munkáltatói, mind a munkavállalói befizetések összege nőtt a pénztárunknál. Tapasztalataink szerint az emberek kezdik fölismerni az egészségpénztári tagság nyújtotta előnyöket. Egyre több szolgáltatást vesznek igénybe. Erre jó példát jelentenek a fizioterápiás szolgáltatások is. Azt látjuk az adatok alapján, hogy a 20 százalékos adó-visszatérítés mellett a tagok szívesen választják a rövidebb várakozást, a kevésbé stresszes környezetet gyógyulásuk során.”

A hazai piac legnagyobb szereplőjéhez a tavalyi év során rekordösszegű, több mint 4,1 milliárd forintnyi egyéni, és 6,3 milliárd forintnyi munkáltatói befizetés érkezett. Az egyéni befizetések után járó adó-visszatérítések összege meghaladta a 967 millió forintot. Az egyéni juttatások emelkedése a 2017-es évben is folytatódott. Az év első felében az egyéni befizetések összege meghaladta a 2 milliárd forintot, ami mintegy 40 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.