Egyél okosan, ezek az ételek ártanak vagy használnak az agyadnak

Ne fogd a génekre, inkább te döntsd el, mi kerüljön a tányérodra! Amit eszel, azzá leszel, a neurológia szerint is.

Ezerszer hallottad már, hogy az étrended az agyadra és a lelki állapotodra is hatással van. De például a demencia esélyét is csökkentheti az, mi kerül az asztalodra. Ugyanis amikor táplálkozunk, nemcsak a vonalaikra érdemes ügyelnünk, de a szellemi kapacitásunkra is, mely a gondolatainkért és tetteinkért felel. Neurológusok szerint egyáltalán nem mindegy, mit eszünk, és ezért érdemes a szakácstudományunkat is felfrissíteni.

A finom falatok tápanyaggá alakulva kerülnek a véráramba, majd ezen keresztül a fejünkbe. Ott pedig feltöltik a készlethiányt, beindítva a sejteket, hozzák működésbe magát az elmét.

Az agy a legéhesebb szervünk: több, mint 20 százalékát emészti fel a szervezet össz-energia igényének. Ráadásul mindenhol máshol folyamatos a sejtek megújulása, addig az agysejtek pótolhatatlanok: a nagyjából a kezdő készlettel megyünk végig a teljes életen. Pontosan ezért kiemelkedően fontos, hogy extra törődést kapjanak.

Az Alzheimer’s Prevention Klinika és a New Yorki Weill Cornell Orvosi Egyetem újgenerációs képalkotó eljárásainak, illetve genetikai vizsgálatainak köszönhetően több ételről bebizonyosodott, hogy idegvédő hatással rendelkeznek. Az agyunkat a károsodástól védő kaják mellett sajnos olyanok is vannak szép számmal, amelyek inkább ártanak. Lelassítják elménk cikázását, ráadásul növelik a kognitív leépülés kockázatát. Hogy hogyan fest ez a mindennapi táplálékaink esetében, arról az alábbiakban olvashatunk.

Zsírsavak

A hosszúláncú, többszörösen telítetlen zsírsavak, mint például a híres Omega-3, mely lazacban, makrélában, szardellában és szardíniában lelhető fel leginkább, az egyik legjobb, természetes eredetű táplálék az agy számára. Ha a halak nem elérhetőek, akkor a len- és chia-mag is megteszi.

Glükóz

Ez az egyetlen szénhidrátféle, amelyből energiát képes nyerni a szürkeállományunk. Életbevágóan fontos, hogy mindig álljon rendelkezésre. Olyan élelmiszerekkel érdemes bevinni, amelyek rostban gazdagok – hogy a vércukor-szintünket is kordában tudjuk tartani – mint például a cékla, kiwi, teljes kiőrlésű gabona, édesburgonya, és a zöldhagyma. De a méz, juharszirup és kókuszcukor is remek forrás.

Vitaminok és ásványok

Minden jól jön, de főleg azok, amelyek antioxidáns hatásúak: A, C és E-vitamin, illetve a szelén, vas, réz és cink sem árt. Ez a zöldségek és gyümölcsök asztala: bogyósok, narancs, grapefruit és alma, melyek édesek, de a vércukrot mégsem dobják az egekbe. Illetve a leveles zöldségek és káposztafélék is ideálisak: a brokkoli, káposzta, spenót, kelkáposzta, gyermekláncfű levele, és a hagymafélék, répa, paradicsom, plusz a tökfélék is ajánlatosak. Színes és erőt adó lesz a tányérod tőlük.

Extraszűz oliva olaj

Öregedésgátlásból szuper: az Omega-3 és E-vitamin itt is játszik, így az elbutulás ellen védheted magad. Aki legalább napi 16mg E-vitamint fogyaszt, arról kimutatták, hogy 67 százalékkal jobb esélyekkel fut neki az agya az időskornak. Sőt, ha C-vitaminnal kombinálod, az eredményeid még jobbak lehetnek. A toxinok és a szabad gyökök távol maradnak, az oxigén bevitel viszont javul.

És a tiltólista

Van, amire nemet érdemes mondani: gyors- és fagyasztott kaják, zsíros ételek, köztük a vörös hús, disznó pecsenye, illetve a műkaják, amelyek állományjavítókkal és finomított cukorral készülnek. A margarin, a rágcsák és a sajtnak látszó, esetenként kenhető termékek is inkább kerülendőek. Szintén ide tartoznak a húskészítmények: szalámi, virsli és kolbászfélék. Minél gyakrabban élsz velük, annál inkább növeled a demenciára való hajlamot. Ha csak 2 gramm transz-zsírsavat is fogyasztasz naponta, már megduplázod az esélyeidet.

Mégsem a gének döntik el

Nem kell megadnod magad a sorsodnak, hogy úgyis a génjeidbe van kódolva, meddig és hogyan élsz. Az étrend igenis befolyásolja az agy öregedését. Világszerte 46 millió Alzheimeresről tudunk, akiknek a száma 130-ra is ugorhat 2050-ig. Korábban a tudósok azt gondolták, a kór kialakulása a génektől függ, és a korral jár, de 2018-ra bebizonyosodott, hogy dönthetünk ennél jobban is. Az valóban igaz, hogy a gének töltik fel a fegyvert, de az életmód húzza meg a ravaszt. A tudósok megegyeznek abban, hogy minden harmadik Alzheimeres megúszta volna, ha sportol, intellektuálisan pörgeti az agyát, és ha vigyáz az étkezésére.

A jövő emberének már a kezében van a kulcs, hogyan tartsa frissen magát szellemileg, és fizikailag is, véli Lisa Mosconi a The Guardian oldalán.

Forrás: nuus.hu