Egy hónap alkohol nélkül – Te kibírod?

Alkoholmentes hónapot hirdet Száraz november címmel a budapesti székhelyű Kék Pont Alapítvány.

A Kék Pont MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, a Száraz november elnevezésű kezdeményezést “az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért” találták ki. Az absztinenciakampány arra épül, hogy az emberek jobban megértsék önmagukat és az alkoholhoz fűződő viszonyukat – emelték ki, hozzátéve: a Facebookon szervezett közösségi programot angol mintára építették fel.

Az alapítvány munkatársai azt várják a kampánytól, hogy szélesedik az alkoholról folyó társadalmi párbeszéd, valamint olyan egyéni élmények birtokába jutnak a résztvevők, amelyek segítségével hatékonyabban tudják szabályozni az alkoholfogyasztásukat és megelőzni a problémás ivás kialakulását.

alkoholizmus2

Az érdeklődők a Kék Pont Alapítvány Facebook-oldalán és a hozzá kapcsolódó eseményoldalon juthatnak bővebb információkhoz – jegyezték meg.

A részvételt azoknak ajánlják, akik hetente legalább egyszer isznak. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivók ne a kezdeményezéshez csatlakozzanak, hanem írjanak az [email protected] címre segítségért.

A szervezők ígérete szerint az akció résztvevői egy “rázós” kezdeti szakasz után egyre jobban érzik majd magukat, valamint többet fognak törődni önmagukkal és másokkal is.

A kampány médiatámogatója a Tilos Rádió 7térítő című műsora – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI