Divatdiéták által „tiltott” tej és tejtermékek

Számos ismert divatdiéta, például a paleo-, lúgosító-, vércsoport-, cukormentes- (No Sugar/Sugar Free Diet) étrend, a tiszta étkezés (Clean diet), stb. tiltja, vagy bizonyos mértékben korlátozza a tej és tejtermékek fogyasztását.

A következőkben néhány ilyen diéta vázlatát mutatjuk be, hangsúlyozva ezek tudományos bizonyítottságának hiányát, táplálkozás-élettani elfogadhatatlanságát és elkerülésének indokoltságát.

A paleo étrend olyan élelmiszerekből áll, amelyeket az ősemberek gyűjtögetéssel (tojás, diófélék, magok, gyümölcsök, zöldségek, gyógynövények és fűszerek) és vadászattal, halászattal (hús és a tenger gyümölcsei) szereztek meg. Ez a diéta a paleolitikus korszakban – a mezőgazdaság fejlődése előtt körülbelül 10 000 évvel ezelőtt – vadászó-gyűjtögető őseink feltételezett étkezési szokásain alapszik.

Ez azt jelenti, hogy a gabonafélék (beleértve a búzát), a tejtermék, a finomított cukor, a burgonya, a só, és bármi, ami feldolgozott élelmiszer,  ebben az étrendben szigorúan a tiltólistára kerül. Eredetileg a vesekő és a húgyúti fertőzések megelőzésére kifejlesztett lúgosító étrendről manapság hirdetői azt tartják, hogy a felesleges savat a szervezet zsírrá alakítja, ami elhízáshoz vezet. Ezen kívül a magas (húgy)sav-szintet összefüggésbe hozzák még az ízületi gyulladással, a csontritkulással, a fáradsággal, a máj- és vesebetegségekkel. Savat termelő élelmiszerek közé sorolják a húst, a búzát és más gabonaféléket, a finomított cukrot, a tejtermékeket, a koffeint, az alkoholt és a feldolgozott élelmiszereket. Lúgosító hatásúak között tartanak számon sok gyümölcsöt és zöldséget.

A vércsoport diéta hívei szerint a táplálkozás a vércsoportunknak (0, A, B, AB vércsoport) megfelelő kell hogy legyen, amit arra alapoznak, hogy bizonyos vércsoportú emberek csak bizonyos élelmiszereket tolerálnak. Elméletük szerint a 0 vércsoportúaknak elsősorban sovány húst, halat, zöldséget és gyümölcsöt javasolt enni, és kerülniük szükséges a tejtermékeket, a búzából készült termékeket, a koffeint és az alkoholt. Az A vércsoportúaknak szóló diéta vegetáriánus jellegű, szóját, gabonát, zöldségeket tartalmaz. A B vércsoportúak fogyaszthatnak zsírszegény tejtermékeket, húsokat, de többek között kerülniük kell a búzát, kukoricát és lencsét. Az AB vércsoportban megengedett a tofu, a tejtermékek és a halak, tenger gyümölcsei, de tiltott a csirke-, sertés- és marhahús. A „tiszta étkezés” vagy „Clean eating” Miranda Kerr és Jessica Alba celebdiétája, aminek a lényege a „tiszta”, természetes állapotában lévő élelmiszerek fogyasztása és a feldolgozott, finomított cukrot tartalmazó táplálékok kerülése. A tiszta étrend egyes extrém verziói kizárják a glutént, a gabonát, a tejtermékeket, és bizonyos esetekben a nyers étkezést támogatják. A cukormentes étrend (No Sugar/Sugar Free Diet) követői közé sorolják Tom Hanks és Alec Baldwin színészeket. A cukormentes étrend alapja a hozzáadott cukor tiltása, de gyakran a többi szénhidrát megvonásával is jár.  A celebdiéta bizonyos változatai az összes szénhidrát bevitelének a tiltását vallja – mint a gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek –, amelynek betartása szinte lehetetlen, és egyáltalán nem szolgálja az egészséget.

 Egyéb lehetséges okok a tej és tejtermékek elégtelen mennyiségű fogyasztására 

A laktózérzékenység a tejcukor emésztésének a zavara. A bélben termelődő laktáz enzim csökkent működése vagy hiánya esetén a tej vagy azt tartalmazó élelmiszerek elfogyasztása után puffadás, görcsös hasi fájdalom, szelesedés, valamint hasmenés jelentkezik. Gyakori a másodlagos tejcukorérzékenység, ami egy alapbetegség következtében alakulhat ki, ilyen például a gyulladásos bélbetegségek (Crohn-betegség, colitis ulcerosa), lisztérzékenység, bélnyálkahártyát érintő fertőzéses megbetegedések, sebészeti beavatkozások, daganatos betegeknél hasi besugárzás, egyes gyógyszerek szedése. Viszont, ezekben az esetekben sem javasolt a tej- és tejtermékek száműzése. A tejcukormentes vagy tejcukorszegény étrend megfelel a magyar táplálkozási ajánlásnak, tehát tartalmaz tejet és tejterméket, és úgy van összeállítva, hogy annak laktóztartalma ne haladja meg a még tolerálható mennyiséget. Ezért a tejcukrot tartalmazó élelmiszereket laktózmentes vagy – az egyéni érzékenységet figyelembe véve – laktózszegény termékekre javasolt cserélni.

A kamaszokon és fiatal felnőtteken megjelenő akne (pattanás) és a táplálkozás közötti összefüggéseket már régóta kutatják, de kevés bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a tej kizárása az akne kezeléséhez tartozna.

Számos más ok is állhat a tej és tejtermékek elégtelen fogyasztása mögött, ilyen például a vegán (vagyis tej, tejtermékek mellett a tojást, húst, halat is kizáró vegetáriánus) táplálkozás, vagy a nem megfelelően összeállított fogyókúrás étrend, illetve az olyan téves szemlélet is, miszerint a tehéntej nem való az embernek.

Hazai helyzet

 A magyar táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® szerint naponta fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket javasolt fogyasztani. Felnőtteknek 1 adag 2 dl tejnek, vagy ugyanennyi joghurtnak, kefirnek, 5 dkg túrónak vagy 3 dkg sajtnak felel meg.Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP 2014) adatai alapján a hazai lakosság 84%-ánál a tej és a tejtermékek bevitele nem éri el az ajánlott értéket. A felnőttek 10%-a nem fogyaszt tejet, 62%-a pedig savanyított tejkészítményt. A 2014-es vizsgálat szerint a magyar felnőtt napi átlagos tej- és tejtermékfogyasztását az alábbi ábra szemlélteti.

Forrás: https://napidoktor.hu/index