Diófasírt, dióleves, diótej – érdemes kipróbálni!

Diófasírt, dióleves, diótej mind különlegesség teljesen hétköznapi alapanyagokból, amit mi magunk is kipróbálhatnánk. Vegetáriánusok is ajánlott!

A diónak leginkább a magjával találkozunk a konyhában, ennek ellenére számos más gyógyhatású része is van a növénynek.

A szárított, majd leforrázott diólevél teáját gyomor-, és bélhurut, magas vérnyomás, valamint bélférgesség esetén is ajánlották a régi gyógyszerkönyvek, de vértisztító és étvágygerjesztő hatással is bír. Forrázata alkalmas bőrkiütések gyógyulásának gyorsítására fürdőként, de az erős teaforrázat torokgyulladáskor kitűnő gargarizáló szer.

Fotó: 123rf.com

Diófasírt

10 dkg burgonyát főzzünk puhára bő vízben, majd vágjunk vékony szeletekre három zsemlét. Szórjunk rá egy evőkanál levesekhez való fűszerkeveréket, majd öntsünk rá 2 dl tejet, és villával törjük össze. Legalább fél óráig hagyjuk ázni, bedagadni majd a sűrű masszához adjunk egy előzőleg felvert nagy tojást, 15 dkg darált diót, a villával áttört főtt burgonyát, egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, 3 evőkanál étolajat, egy gerezd áttört fokhagymát és negyed mokkáskanál őrölt borsot. Dolgozzuk össze a masszát, és vizes kézzel szaggassunk belőle diónyi méretű adagokat, amelyeket ezután forgassunk zsemlemorzsába. Végül lapítsuk kissé, és forró olajban süssük pirosra. Közepes lángon pirítsuk, hogy jól átsüljön. A diót mákdarálón átengedett szezámmaggal is helyettesíthetjük, így szezám-fasírthoz jutunk.

Burgonyás diófasírt

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 fej fokhagyma, 8 evőkanál őrölt dió, 8 evőkanál olaj, petrezselyemzöld, só, kevés olaj.

A burgonyát lereszeljük, a hagymákat apróra vágjuk, és ezeket összedolgozzuk a többi anyaggal. Fél órán át pihentessük, majd formázzuk, és tepsiben süssük meg.

Fotó: 123rf.com

Dióleves

Hozzávalók: 12 dkg dióbél, 2 hagyma, 1 evőkanál liszt, 3-5 dkg vaj, 2-3 tojássárgája, 1 csokor petrezselyemzöldje, 1-2 szál koriander zöld, kapor, 1 teáskanál ecet, 1 evőkanál só.

A dióbelet jól összezúzzuk vagy ledaráljuk, és az apróra vágott hagymával együtt beletesszük egy fazékba. Ráöntünk fél pohár vizet, és egy ideig pároljuk. Ezután felöntjük 1,5 liter forrásban lévő vízzel, amelybe már előzőleg belekevertük a lisztet és az ecetet. Megsózzuk, a forrástól számított tíz-tizenöt perc múlva hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyem zöldet, a koriander zöldet, kaprot, és amint felforrt, levesszük a tűzről. A levesestálban elkeverjük a tojás sárgákat, és állandó keverés mellett ráöntjük a levest. Meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel, és tálalás előtt még hozzátesszük a vajat.

Diósült

Hozzávalók: kockára vágott hagyma, 3 evőkanál víz, 2 evőkanál olívaolaj, finomra vágott zellerszár, vágott dió, napraforgó mag, só, szójatej, bazsalikom, zsálya vagy kakukkfű, teljes őrlésű zsemlemorzsa.

Pirítsuk üvegesre a hagymát a vízzel elkevert olajban. Ezután tegyük bele egy tálba és adjuk hozzá a többi összetevőt, kivéve a zsemlemorzsát. Jól keverjük össze, majd tegyük bele a zsemlemorzsát. Öntsük bele egy vékonyan kiolajozott tepsibe, és 60 percig 175 °C-on süssük meg. A megégés megakadályozása érdekében a sütés vége felé takarjuk be alufóliával. Nagyon ízletes “country” szósszal tálalva.

Foto:123rf.com

Diótej

Egy csésze diót vízzel összeturmixolunk, majd felfőzzük és átszűrjük. Mézzel ízesítjük és egy kevés sót adunk hozzá.

A dióvajak ízletes rágcsálnivalók és egészséges zsírokat tartalmaznak, vagyis határozottan ajánlott ételek. Mi a különbség azonban köztük, milyen értékes tápanyagokat rejtenek?

Pörkölt dió

Hozzávalók: 20 dkg dióbél, 1 evőkanál só, 2 fokhagymagerezd.

A dióbélre annyi hideg vizet öntünk, hogy jól ellepje. Beletesszük a sót, fokhagymát és felforraljuk, 3 percig főzzük. A levet leöntjük róla, ezután sütőben megpirítjuk. Pirítás közben 4-5 percenként megkeverjük, ügyelve, hogy meg ne égjen. Sósnak, ropogósnak kell lennie.

Herbáció, a népi gyógyreceptek magazinja

Forrás: edenkert.hu