Csodálatos csipkebogyók!

A kutatások szerint a csipkebogyó C-vitamin tartalmánál fogva igen hatékony gyulladásgátló, továbbá megvéd a szívbetegségektől, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Az apró, piros bogyókat, melyek a rózsák elnyílása után jelennek meg a bokrokon, évszázadok óta használják a nép gyógyászatban ízületi gyulladások ellen.

A gyógyító csipkebogyó

Egymásik tanulmány pedig kimutatta, hogy azoknak az ízületi fájdalmakkal küzdő betegeknek, akik napi rendszerességgel fogyasztottak csipkebogyó kivonatot tartalmazó tablettát, negyven százalékkal csökkent a fájdalmuk, és 25 százalékkal javult a mozgásképességük.

A legutóbbi vizsgálat során, melynek eredményeiről a European Journal of Clinical Nutrition című lapban olvashatunk, a svédországi Lund Egyetem tudósai 31 elhízott férfit és nőt figyeltek meg, akik hat héten át 40 grammnyi csipkebogyóporból készített italt fogyasztottak, majd a következő hat héten át almából és szőlőből készített kivonatra tértek át. A szakemberek mindkét szakasz után megmérték a páciensek testsúlyát, vérnyomását, vérzsírszintjét és glükóz-toleranciáját is.

Az eredmények azt mutatták, hogy a csipkebogyókúra után a betegek vérnyomása átlagosan 3,4 százalékkal, míg koleszterinszintjük öt százalékkal csökkent. További tesztekből kiderült, hogy az úgynevezett rossz koleszterin (LDL) szintje – amely gyakran áll a szívbetegségek hátterében – még nagyobb, 6 százalékos csökkenést mutatott. A szakemberek megállapították, hogy a fenti adatok alapján összességében 17 százalékkal csökkent a szívbetegség kialakulásának esélye az elhízott betegeknél.

Ha a további vizsgálatok arra is fényt derítenének, hogy a csipkebogyó a szív- és érrendszeri megbetegedésekre is ilyen jótékony hatással van, használatát be lehetne vezetni azoknál a betegeknél, akik a hagyományos koleszterinszint-csökkentő gyógyszereket mellékhatásaik miatt nem tudják szedni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.