Brad Pitt és Angelina költöznek

Míg Brad a zombikat üldözi új filmjében Angliában, a család sem akar elszakadni tőle. Brad Pitt egy ideje már Angliában dolgozik – a legutóbb is itt találkozott a család, amikor Jolie Kambodzsából tért haza a srácokkal – , most pedig nagyon úgy tűnik, hogy az angolok hosszú hónapokon keresztül összefuthatnak Brangelináékkal Londonban.

Brad Pitt és családja itt fog lakni

De ha nem ott, akkor az angol fővárostól nem messze lévő Surrey megye egyik bájos kis városkájában. Ugyanis itt bérelt nyolc hálószobás házat a család havi 21 ezer dollárért.

Brangelináékkal többször előfordult már, hogy valamelyikük munkája miatt az egész család a célországba költözött, így voltak itt néhány évvel ezelőtt Budapesten is. Most pedig, hogy a családfő a Z világháború 2. filmjét forgatja Angliában Angelina és gyerekek is odaköltöznek fél évre.

A Z világháború első részében a globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane (Brad Pitt) biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését. Vajon végleg sikerül neki? A második részből kiderül.

brad pitt-angelina

A Dailymail értesülései szerint, a családfő által kibérelt gyönyörű ház stílusában leginkább az amerikai Fehér Házra emlékeztet, és a birtokon, amely közel van a Temze folyóhoz, külső medence és edzőterem is található.

Míg a papa napközben filmet forgat, a mama humanitárius munkáját folytatja, addig a gyerekek természetesen iskolába járnak. Maddox,  Pax,  Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox a Francia Intézet Charles de Gaulle londoni iskolájában tanulnak majd. Az ikrek és Maddox mindemellett egy londoni művészeti stúdióba is járnak, ahova ezen a héten például Brad vitte el őket minden nap.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.