Borult ég, csapadék -ciklon van felettünk

Borult lesz az ég, legfeljebb estefelé északon, északnyugaton vékonyodik el a felhőzet. Kezdetben még többfelé várható csapadék; a Tiszántúlon eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt várható, főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében számíthatunk havazásra.

Délután már egyre kevesebb helyen, elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön eshet, de estére ott is megszűnik a csapadék. A reggeli órákig síkterületen is kialakulhat néhány cm-s hóréteg, amely napközben elolvad. Az északi szél a Dunántúlon viharossá fokozódik, a Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések sebessége elérheti a 90-100 km/h-t, de az ország északkeleti harmadán is viharos lesz az északi, északkeleti szél. A Bakonyban hófúvásra is számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

Lassanként megszűnik a hideg fronthatás, de az erre érzékenyeknél még előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő is hozzájárulhat közvetett módon a balesetek kialakulásához.

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban továbbra is elsősorban a platán pollenkoncentrációja érheti el többfelé a magas-nagyon magas szintet. Magas koncentrációban lehet jelen még esetenként a tölgy és a nyír virágpora is. A fűz, a kőris, a juhar, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul. A kevésbé jelentős allergének közül az eperfafélék pollenje közepes-magas, az ostorfa, a dió, a bükk, a fenyőfélék és a sásfélék pollenje pedig általában alacsony koncentrációban van jelen. Előfordulhat még egy-egy szem a nyárfa és a gyertyán pollenjéből is. A kültéri allergén gombák spóraszáma továbbra is alacsony.

Forrás: met.hu