Bocsánatot kért a Rákellenes Liga

Óriási felháborodást váltott ki a Rákellenes Liga kampányfilmje. A liga eddig helyénvalónak érezte a film üzenetét, most azonban bocsánatot kért.

Beteg és egészséges emberek százai érezték úgy, hogy felháborító a Rákellenes Liga kampányfilmje, mivel egy beteg férfit vádlottként állít be, akinek a rák az ítélete azért, mert nem megfelelő életmódot folytatott. Holott bár sokat tehetünk a helyes életmóddal az egészségünkért, a rák kialakulása nem egyértelműen ezen múlik.

 

A Rákellenes Liga vezetője néhány napig tartotta magát véleményéhez, hogy mivel sok rákos megbetegedés már azzal is megelőzhető vagy legalább időben felismerhető lenne, ha szűrővizsgálatokra járnának az emberek, ezért helytálló a reklámfilmjük. Időközben – vélhetően a közvélemény nyomásának köszönhetően – változtattak álláspontjukon, és minden érintettől bocsánatot kértek. 

Tisztelt Érintettek!
Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket megbántottunk, nem szerettünk volna megsérteni senkit, semmiképpen nem volt célunk a gyógyult és jelenleg küzdő betegek támadása. A Magyar Rákellenes Liga 26 éve a daganatos betegekért küzd és ez így lesz a továbbiakban is. A filmet levettük a honlapunkról és a facebook oldalunkról.
Az idei kampányfilmünkből eredő félreértések kapcsán szeretnénk tisztázni a Magyar Rákellenes Liga üzenetét. Többen, önerőből felfedezett, immáron sikeresen gyógyult személyek támadásnak vélték a reklámunk figyelemfelkeltő tartalmát. Tekintettel arra, hogy ennek az évnek a mottója az egyén és a társadalom felelősségének hangsúlyozása, ezért ennek a reklámnak a célja a magyar társadalom megszólítása. Az idei cél a megelőzésre, az egészséges életmódra való felhívás – hiszen ebben van az egyén felelőssége, a genetikai adottságokon és a környezeten nem tudunk változtatni!
A célközönség a még nem beteg, de helytelen életmód miatt fenyegetett emberek csoportja, akik figyelmét csak erősebb üzenettel lehet elérni!
Csak egy adat: Az ingyenes szűrővizsgálatok részvételi aránya 40% körüli, és a panaszt okozó daganatok 70%-a már áttétes! Tegyünk együtt a szűrővizsgálatokon való részvételért!
Megértésüket és az Önöktől kapott Második Esélyt köszönjük!
Tisztelettel: Dr. Bittner Nóra elnök

Forrás: https://napidoktor.hu/index