Békákat otthon is menthetünk

A vízóraaknák, pincék fogságába került békák mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A több mint kétmillió családi ház jellegű épületben könnyen előfordulhat, hogy szárazföldi életmódot folytató békák akár tízezres nagyságrendű állománya bújik meg, amelyen egy kis odafigyeléssel pár perc alatt segíthetünk.

 

Egyre elterjedtebb a közösségi békamentés

A március közepén visszatérő tél után a melegedő időben újra indul a kétéltűek szaporodóhelyekre vonulása, és ezzel együtt a békamentési szezon. Magyarországon az elmúlt 20-25 évben elterjedt közösségi, önkéntes lakossági természetvédelmi tevékenységgé vált az út menti terelőkerítéssel végzett békamentés.

Ezzel a tevékenységgel jelentősen csökkenthető vagy teljes egészében kiküszöbölhető a vizesélőhelyekre tartó kétéltűek tömeges elütése, illetve a tetemeiktől csúszóssá váló útszakaszokon az ott közlekedő autókat fenyegető balesetveszély.

Könnyedén segíthetünk a csapdába esett kétéltűeken

A településeken is általánosan előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, helyenként a bajszos- vagy barna békák, de akár még a vizektől elkalandozó zöld békák és unkák is a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve végleg csapdába kerülhetnek és lassan eléhezve akár évekig, a halálukig sínylődhetnek.

Már önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak – még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is – ugyanis vízre van szüksége a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

Az állat- és természetvédelmi megfontolások mellett jelentős a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok biológiai védekezésben betöltött szerepe. A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek közt az újabb és újabb mezőgazdasági kártevő rovarok megjelenésével egyre fontosabb szempont.

A bajba jutott békákon nagyon gyorsan és egyszerűen segíthetünk azzal, ha az állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve – akár puszta kézzel – a kertben elengedjük, illetve ezeket a mondhatni békacsapdákat márciustól–szeptemberig havonta ellenőrizzük.

Online program és alkalmazás segíti a hazai hüllők és kétéltűek megismerését

Az MME közleményében vázolt természetvédelmi probléma országos felmérése, és a lakosságot bevonó kezelése új lehetőségként merült fel. Így a várható visszajelzések és eredmények a kétéltűekkel foglalkozó szakemberek számára is érdekes információkkal szolgálhatnak. Különösen annak köszönhetően, hogy rendelkezésre áll az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezési Program, és ennek internetes felülete, ahova bárki feltöltheti megfigyelési adatait.

Egy egyszerűen letölthető alkalmazás pedig segíti a természetbarátokat abban, hogy könnyedén meghatározhassák megfigyeléseik során milyen hüllő vagy kétéltű fajjal állnak szemben.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.