Miért viselkedik furcsán a kisgyermek?

Ha eddig értetlenül álltunk a furcsa cselekedetek előtt, most kiderül, vajon miért rohangál körbe meztelenül csemeténk és mi élvezetet talál abban, hogy beleeszik a kutya ételébe?

Egy kezdő szülőnek talán még újdonság – a több csemetével rendelkező családban viszont már kevésbé akadnak fenn azon, ha a gyermek fürdés előtt egyszercsak eltűnik, majd a szomszéd kertjében találnak rá anyaszült meztelenül rohangálva.

A kisgyermekeknek furcsa szokásaik vannak, kezdve a pucérkodástól a habos fürdővíz megízlelésén át a kutyaétel megkóstolásáig. Saját szabályaik szerint élnek és még a legedzettebb anyát és apát is képesek meglepni.

Legtöbbször tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a határokat feszegetik. Ilyen az is, ha nyugodtan csinálnak valamit a padlón, majd minden előzmény nélkül felpattannak, ordítozva rohannak körbe a szobában, aztán visszahuppannak a földre, mintha mi sem történt volna.

Lássuk, mivel is magyarázható mindez.

A bohóckodás normális

A gyermekek olyanok, akár a kis ősemberek. Köpködnek, karmolnak, amikor dühösek. Pisilnek a nappaliban, piszkálják az orrukat, ételt kennek a hajukba. Hirtelen fennhangon visítani kezdenek, még egy emberekkel tömött helyen is. Jobb agyféltekés életet élnek, amely az impulzív, érzelmi, nonverbális oldal. A bal agyfélteke azonban az impulzus-kontrollért felelős.  „Valamennyiünknél felülkerekedik a jobb oldal, ha idegesek, izgatottak leszünk – magyarázza Harvey Karp orvos, gyermekgyógyász, a The Happiest Toddler on the Block című kötet szerzője. – “Kevésbé megfontoltan, logikusan reagálunk, nem vagyunk olyan türelmesek. Úgymond, majommá változunk. Nos, a gyermekek is így kezdik, s amikor izgatottá válnak, mintha csak egy állatkertbe kerülnénk. Igazi primitív ősemberré alakulnak át.”

Ráadásul, a csemeték nem éreznek testükkel kapcsolatban szégyent, ami a felnőtteknél megvan. Nyugodtan orrot piszkálnak és a nadrágjukban turkálnak – teszi hozzá Rahil Briggs, csecsemő- és kisgyermek pszichológus, a New York-i Montefiore Gyermekkórház munkatársa. – Nincs még meg a belső kontrolljuk, ami figyelmezteti őket, hogy ne piszkálják az orrukat, hiszen ez a kívülállók számára vicces és gusztustalan, a kíváncsiság és a felfedezés vágya sokkal erősebb bennük.”

A gyerekek kortársaikkal is úgy viselkednek, ahogy nekik tetszik: megfogják a másik fenekét, mellbimbóját, nyitott szájjal nyálas puszit adnak.

Amikor mindenképp figyelmet akar

A lurkók sokszor tesztelik, meddig mehetnek el. Nem véletlen, ha az orvos arra figyelmeztet, nem árt néha őket kissé visszafogni és leállítani. Gyakran figyelemfelhívásképpen viselkednek furcsán, ugyanis ebben a korban nagyon is szeretik a figyelmet. Az sem érdekli őket, mit váltanak ki a magatartásukkal: nevetnek a körülötte levők, egy mosollyal elintézik vagy inkább bosszankodnak? Mindenfajta figyelem érdekli őket.

A legfontosabb ilyenkor az, hogy a pozitív viselkedést nagyobb figyelemmel jutalmazzuk, mint a helytelent – ajánlja a szakember. Ezzel elejét vehetjük a minden korlátot mellőző, hisztis vagy bosszantó magatartásnak.

Jó érintés, rossz érintés

A szülők körében egyik legproblémásabb, pironkodásra okot adó téma a gyermek saját testének felfedezése. Ahogy egyre jobban megismeri a testét, úgy válik gyakoribbá annak érintése, simogatása, dédelgetése.

„Fontos, hogy az anya és az apa tisztában legyen azzal: ez a fejlődés normális fázisa. S amíg elfogadott mennyiségben történik, szükségtelen aggodalmaskodni” – hangsúlyozta Rahil Briggs. Hozzátette azonban, hogy a gyermeknek is tudnia kell a határokat. Ez az ő privát szférája, s ha meg akarja érinteni a testét, akkor tegye, amikor egyedül van. Fontos neki megmagyarázni a „jó” és „rossz” érintés közti különbséget, például, hogy ki érintheti meg őt, így például fürdés közben a szülő, vagy az orvos a rendelőben.

A szülők azt is megtapasztalhatják, miként tekintik a kisfiúk a világ legviccesebb játékának a saját péniszük érintését, lóbálását, sőt, annak felfedezését, hogy nem egyforma a fiúk és a lányok nemi szerve. A gyermeknek azonban tudtára kell adni, hogy mások intim területeit nem fogdossuk.

Lényeges, hogy anya és apa maradjon higgadt, nyugodta magyarázza el a csemetének a dolog helytelenségét, pontosan olyan stílusban, ahogyan például a cipőfűző megfelelő bekötését elmondja.

„Mit művel ez a gyerek?”

S vajon mi a teendő, ha a gyermek a kutya tálja fölé hajolva, az ebet utánozva igyekszik inni? Hiába torlaszolják el a területet előle, vagy teszik el a tálat és csak a kutyusnak kínálják, amikor szükséges – a csemete nem szokik le erről a furcsaságról és megtalálja a módját, hogy „gyakorolja”!

A gyerekek első kézből igyekeznek megtapasztalni mindent – afféle apró tudósok, felfedezők. Megszagolják, megízlelik, megtapogatják a dolgokat. Így tanulják a világot, információt gyűjtenek a körülöttük levő tárgyakról. Számukra nagyon üdítő és izgalmas a felfedezés: „tudok járni, beszélni, magamtól enni, felöltözni, a világ az enyém” – gondolják. S valóban, ekkor még csupán 1 év telt el azóta, hogy ezekre a dolgokra mind nem voltak képesek. Van a lurkókban némi feszültség, amiért egyrészt már sok dologban önállóak, másrészt azonban anya pici babája is maradnak.

A szülő feladata „civilizálni”

A csemetének 4 éves koráig meg kell tanulnia viselkedni – például azt mondani, „köszönöm”, „kérem”, üdvözölni az embereket, akikkel találkozunk. Ne okozzon gondot neki sorban állni, megosztani a játékait, impulzuskontrollt gyakorolni. De természetesen ez időbe telik.

Ha úgy érezzük, gyermekünkön kitört az „ősember” magatartás, próbáljuk ki az alábbi trükköket:

1.A „határeset” szituációkban világosnak, de empatikusnak kell lennünk. Például mondjuk azt neki, „oké, hogy leveszed a ruhádat, de édesem, a templomban nem vetkőzünk neki.” S ha csúnya szavat használ, üssünk meg szigorú hangot: „Ha még egyszer ezt mondod, hazamegyünk!”

2.Találjunk működőképes megoldást, amely számunkra vállalható. Például rögzítsük egyéb módon is az előszeretettel pucérkodó gyermekre a pelenkát, hogy ne tudja olyan egyszerűen ledobni.

3.Erősítsük meg, amit szeretnénk: mindig bátorítsuk, dicsérjük a lurkót, ha jól viselkedik. Gyakran fordul elő, hogy ha a gyermek csendben elvan a szobájában, rögtön jó lehetőséget látunk arra, hogy befejezzük a félbehagyott dolgainkat. Ám vegyük figyelembe azt is, hogy ő is szeretné, ha vele foglalkoznánk – próbáljuk arányosan beosztani az időnket.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu