Lelkileg is érett a gyerek a szexre?

Gyakori téma manapság: a 14-15 évesek között divat minél előbb kezdeni a szexuális életet. A szexuális érettség azonban nem jár együtt a lelki érettséggel.

Az idősebbek csak kapkodják a fejüket: a mai tinik, kamaszok szerint lassan már ciki, ha valaki 16-17 évesen veszíti el a szüzességét. Néhány évvel ezelőtt ez teljesen átlagos volt, sőt, volt, akivel ennél később történt meg először a dolog.

Sajnos vagy nem sajnos, manapság egészen más a helyzet, és nem tudni, meddig "fajulhat" ez még. A gond az, hogy a szexuálisan érett gyermek lelkileg még nem mondható éppenséggel annak. Sokkal naivabb, könnyebben sérülhet, és ami a legrosszabb, a tájékozatlanság és az oda nem figyelés hozza magával az egyre fiatalabb korban végzett abortuszokat.

Ráadásul, a szexuális értelemben vett felnőttség lényegében azt jelenti, össze tudnak-e kapcsolódni az ösztönök az érzelmekkel. Abba szeretünk bele, aki szexuálisan vonz, és az érzelmi érdeklődés erotizál.

szerelmesek12

A tiniknél sokszor nem erről van szó, csupán a kíváncsiság hajtja őket, vagy az, hogy a többiek már mind megtették…Nos, mondani sem kell, ilyen meggondolásból kár elveszíteni a szüzességet, de sajnos erre sokan csak később jönnek rá.

Tizenévesen félig-meddig még gyerek a tini, de lassanként érett felnőtté válik. Ez azonban igaz a szexuális érésre is. A szexuális érés során új dolgokkal találkozik, ha szerencséje van, szép élményeket szerez, ahhoz azonban, hogy ez így lehessen, jó, ha tájékozott a szex témájában, tisztában van az ezzel kapcsolatos nehézségekkel, veszélyekkel is!

Sajnos napjainkban bár már egészen más a gondolkodás, mint évekkel ezelőtt, még mindig sok családban tabutéma a szex. A szülők, akik szégyenlősek beszélni a dologról, vagy szükségtelennek érzik azt, talán bele sem gondolnak, mekkora veszéllyel jár, ha a gyermek nincs felvilágosítva. Jobb híján a barátoktól, osztálytársaktól értesül a szexualitással kapcsolatos dolgokról, és többnyire nem olyan formában, ahogyan kellene.

A helyzetet nehezíti, hogy manapság a fiatalok rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, a világhálón, és akarva-akaratlanul is szembesülhetnek pornográf tartalmakkal, melyet, ha nem tudják őket a helyén kezelni, meglehetősen "elferdült" képet is kialakíthatnak a szexről.

Sajnos, hiába érett testileg egy tini, egy 14-15 éves lány, aki korábban maximum a társaitól vagy interneten talált honlapok alapján tájékozódott a szexről, és valójában nem tudja, hogyan működik a teste, nem nevezhető szexuálisan érettnek.

kornyezetbarat_szex5

Igaz, a hormonjai buzognak, a nemi jellegei már kialakultak, de lelkileg még gyerek, aki könnyen kihasználható. Az, hogy a fiatal már maszturbál, szintén nem jelenti, hogy szexuálisan is érett. Az önkielégítés természetes, a gyerek már születése pillanatától rendelkezik a testi öröm érzésének képességével.

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy mindenki máskor érik meg lelkileg egy normális szexuális kapcsolatra. Van, aki akár 17 évesen is az, de akad, aki csak 21 esztendősen. Ezt nem is célszerű túlságosan korhoz kötni, vagy siettetni, mindenki haladjon a maga tempójában. Így nagyobb az esélye, hogy később nem is fog annyi dolgot megbánni.

Már csak ezért sem okos dolog, hogy manapság a kamaszok mindenen gyorsan túl akarnak lenni, sokszor a többiek nyomására. Ahhoz valójában lelki érettség is kell, hogy valaki fel tudja mérni, miért jobb megvárni egy igazi szerelmet az első szexuális élménnyel, mekkora pluszt adhat ez.

Nemcsak lányoktól lehet azt hallani, hogy megbánta az első, "táborban, sátorban, diszkóban" – jellegű szexet, mert szívesebben tette volna meg először azzal, akibe később beleszeretett… hiszen az valóban más!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.