Veszélyes együtt alvás – miért ne aludjunk a kisgyermekünkkel?

Együtt alszunk a csemeténkkel? Nem tesszük valami jól – ennek több oka is van, de lássuk, mire számíthatunk, ha az együtt alvás mellett döntünk.

Egyszer csak elkezdtük, és azóta is így van? Nem kevés édesanya és édesapa akad, aki megosztja az ágyát a kisbabájával. Lehet, hogy egy alkalommal valami miatt odavették közéjük, talán megijedt és nem tudták megnyugtatni.

Ám mind a csemete, mind a szülők számára olyannyira jó érzésnek bizonyult az együtt alvás, hogy azóta sem szívesen teszik vissza éjszakára a saját helyére.

No meg, valljuk be, leírhatatlan érzés, amikor a kicsi ott szuszog mellettük, hiszen a közelséget csodálatos dolog megélni. A szoptatás is sokkal kényelmesebb, ha a baba éjszaka elérhetőbb közelségben van.

Bármi is az oka vagy bárhogyan alakult is ki, az ágy megosztása a kisgyermekkel egyre inkább elterjedt a szülők körében. Egy tanulmány szerint, melyet a JAMA Pediatrics szaklap közölt, a gyermekek egyre nagyobb százaléka alszik az édesanyjával és az édesapjával. Számuk 1993 és 2010 között megduplázódott.

babával1

Bár senki sem akarja megakadályozni, hogy a szülők és a kisgyermek ilyen módon tartsa fenn éjszaka is a közelséget, a szülői ágy megosztása a kicsivel nem a legjobb ötlet – mondhatni, kockázatos gyakorlat – vélekedik Eve Colson orvos, a tanulmány szerzője, valamint a Yale egészségügyi iskola professzora.

A szakember szerint a hitvesi ágy egyszerűen nem a legbiztonságosabb környezet a gyermek számára – ha egy ágyban pihennek a szülők a csemetéjükkel, az sokszorosára növeli a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS – Sudden Infant Death Syndrome) kockázatát. A rizikó ötszörösére nő – állítja egy 2013-as tanulmány.

Az amerikai gyermekgyógyászok szövetsége felhívja a figyelmet nemcsak a hirtelen csecsemőhalál szindróma veszélyeire, hanem a fulladás lehetőségére is – arra biztatva a szülőket, hogy tartsák a gyermeket a saját ágyában és kerüljék a közös alvást, különösen a baba életének első 3 hónapjában.

Eve Colson úgy véli, a szoba megosztása ettől még jó megoldás lehet. Hogy csökkentsük a hirtelen csecsemőhalál szindróma esélyét, két alapvető szabályt kell betartanunk, amikor letesszük a babát a kiságyába vagy a mózeskosárba.

baba

Az egyik, hogy mindig háton aludjon a gyermek. A másik, hogy ne vegyék körül olyan dolgok, mint például párnák, nehéz takaró, bármi, ami fulladást okozhat.

Ha kiküszöböljük ezeket a veszélyeket, nyugodtan alhatunk, mégpedig nem a babával egy ágyban, hanem mellette. A szülők és a kisgyermek is pihenjen a saját ágyában, így nemcsak megvédjük őt, de később sem lesznek gondjaink abból, hogy jól aludjon a neki kialakított helyen.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.