Génfüggő vonzalom

Milyen jelei vannak a homoszexualitásnak? Valóban a géneken múlik, hogy saját nemünkhöz vonzódunk-e vagy sem?

Míg sokan úgy vélik, a saját nemünkhöz való vonzódás egyéni döntés kérdése, a kutatások eredményei egyre inkább azt mutatják, hogy genetikailag kódolt a homoszexualitás. Többnyire még azok is elfogadják, hogy a másságnak vannak korai jelei, akik alapvetően nem értenek egyet a gének e fajta kapcsolatával.

Viselkedés kontra viselet

Talán az egyik leggyakoribb és legkorábbi jel az öltözködés terén nyilvánul meg. Mivel a gyerekek kíváncsiak, így szívesen kísérletezgetnek a ruházkodásukkal, de egyértelműen észrevehető, ha eközben a gyerkőc más irányban tér el megszokott öltözetekhez képest.

gyerel3

Általában a másik nem öltözködési stílusa sokkal vonzóbb a számára. A kisfiú, aki szívesen járna mindig rózsaszínben és pöttyös ruhában, otthon pedig szereti felpróbálni anya szoknyáit. Míg a leányzó teljesen elutasítja ezeket a holmikat. Ha ezt nem csak ritkán, hanem hosszabb ideje megfigyelhető, az utalhat a saját nem iránti vonzalomra.

Játékbaba az akcióhős ellen

A kislányok körében sokkal megszokottabb, hogy nem a legújabb Barbie köti le a figyelmüket, helyette szívesebben játszanak akcióhősökkel és játék fegyverekkel. Bár a folyamatot a szülők próbálják visszafordítani, sokkal árulkodóbb jele lehet a homoszexualitásnak, ha a kisfiú szeretne babázni és matchbox helyett babaruhát kér ajándékba.

vandal1

Kapcsolat a külvilággal

Világosabb jele a gyermekkorban észrevehető homoszexualitás kialakulásának, ha megfigyeljük, milyen tevékenységek kötik le a gyerek figyelmét. Milyen rajzfilmeket szeret? Milyen meséket olvas? Hogyan viselkedik a barátai körében és játék közben? Ha neméhez képest különös magatartás figyelhető meg az biztosabb jele lehet az eltérő szexuális beállítottságnak.

Szülői kötelék

Sokan úgy vélik a szülők példamutatása és életvitele szintén befolyásolja a kicsi nemi viselkedését. Valóban kihat a gyermekre a szülői minta és a nevelés, viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen hatással van rá, ha rendellenesnek vélt viselkedéséről megpróbálják leszoktatni? Ha valóban a gének befolyásolják a homoszexualitást, akkor mindössze késleltetni vagy rosszabb esetben elnyomni lehet, de átalakítani nem. Ez pedig hosszú távon befolyásolhatja a felnövő gyermek életvitelét.

Forrás: