A vizek rejtik a legtöbb veszélyforrást a táborozás alatt

A szünidőző gyerekeket a hazai táborok óriási kínálattal várják, a szülők választhatnak többek között sportos, művészeti, nyelvi, életmód fókuszú táborok között, vannak ottalvósak és napközisek is. A szülő legnagyobb aggodalma ilyenkor, hogy rendesen eszik-e majd a gyerek, megfelelően vigyáznak-e rá? Nem is beszélve a biztonságról, nagyon fontos ugyanis, hogy ne fázzon meg, ne égjen le a napon, ne érje semmilyen sérülés, baleset. Kedves anyukák és apukák! Íme, néhány hasznos tanács, amit a Groupama Biztosító egy táborvezető segítségével állított össze.

A www.taborfigyelo.hu adatai szerint az iskolai szünidőben, főként nyáron, ugrásszerűen  megemelkedik a gyermekkori balesetek száma. Természetesen ez szülői, nevelői felügyelet mellett is előfordul, de többnyire a baráti társaságban való játszadozás a balesetek fő forrása. Legyünk sokat a szabadban, játszótereken, erdőkben, vizek mellett, de gondoljuk végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekeinkre, s még időben hívjuk fel ezekre a figyelmüket. A megyéket és a városokat tekintve a legkedveltebb úti cél Budapest, Balaton, illetve Pest és Bács-Kiskun megye. Az alsó korhatár általában 6 év.

Mit pakoljunk a gyereknek? És mit ne

Huszár Linda, aki több mint 15 éves táborvezetői és táboroztatói tapasztalattal rendelkezik, sok változásról számolt be az elmúlt éveket figyelembe véve: egyre több a táplálékallergiás gyerek, egyre többen szednek állandóan gyógyszert, és sajnos sokszor felesleges nassolnivalóval indítják el a gyerekeket a szülők.

Nézzük, mi is kerüljön az utazótáskába? Magyarországon jelenleg 300 főnél nagyobb létszám esetén kötelező az állandó orvosi felügyelet biztosítása. A táborszervezők többnyire gondoskodnak az elsősegélyhez szükséges felszerelésről.  „Arra szoktuk kérni a szülőket, hogy az utazócsomag összeállításánál mindenek előtt tegyék be a gyerek állandóan szedett gyógyszereit, és erre a nevelők figyelmét is  hívják fel. Rakjunk be ragtapaszt, láz- és fájdalomcsillapítót, a hasmenés vagy székrekedés  kezelésére szolgáló gyógyszert. Jó, ha van a gyereknél B6-vitamin is a hányinger csillapítására.  Általában sok nassolnivalóval indítják el a szülők a gyereket, ez azonban egy ottalvós táborban gondot okoz, hiszen nálunk is napi ötször étkeznek, és ilyenkor a gyerekek szinte azonnal mind  megeszik a bepakolt plusz ételeket is, így a leggyakrabban előforduló probléma nálunk szinte mindig  a hasfájás, amit az össze-vissza evés okoz” − mondta a szakértő.

tábor

Huszár Linda szerint az elmúlt évek trendjeit figyelve egyre több a laktóz- és gluténérzékeny, cukorbeteg gyerek. Fontos, hogy ezt is jelezzék a szülők, ugyanis  előre egyeztetni kell, hogy a tábor  konyhája meg tudja-e oldani a kérdéses menüsor elkészítését. Sokan asztmások, ők hozzák  magukkal a speciális készüléket, gyógyszereiket.

Természetesen a gyerekeknek javasolt magukkal hozni kényelmes ruhát, cipőt, tisztálkodószereket. A táborvezető külön felhívja a figyelmet arra, hogy az általános lista mellett legyen a bőröndben szúnyog- és kullancsriasztó, valamint magas faktorszámú, minimum 30-as naptej, és utántölthető vizes palack is. Az utazócsomag összeállításánál szintén érzékeny téma a zsebpénz. A szakértő szerint fontos, hogy ne adjanak a szülők túl sok pénzt a gyereknek. „Ha teljes ellátású a tábor, akkor 2-3000 Ft-nál többet felesleges betenni. Ne adjunk táblagépet és drága telefonokat, hiszen az őrzését nem tudják a nevelők biztosítani. Az  értékek esetén azt tapasztaljuk, hogy nem a lopás a jellemző, hanem a gyerekek elhagyják pl. az erdőben, kirándulások alatt, azt pedig lehetetlen megkeresni” – mondta Huszár Linda.

A leggyakoribb betegség a hasfájás, a legtöbb sérülés a szabadidős program alatt történik

Már a gyermek pici korától kezdve arra kell törekednünk, hogy elsajátítsák a biztonságukat védő szokásokatl! Ne engedjük a veszélyes játékokat, egymás megdobálását, társaik víz alá nyomásást, fejesugrásokat felhevült testtel a vízbe.

„Bár a mi táboraink gondoskodnak a folyamatos programokról, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb baleset mindig a szabadidős foglalkozás alatt történik. Nálunk főként a hasfájás, esések, horzsolások, zúzódások a jellemző egészségügyi problémák. Minden gyermeknél használunk kullancsriasztót a kültéri programok előtt, de így is előfordul néha egy-egy kullancscsípés” – mondta Linda.

A méh- és darázscsipések nemcsak fájdalmasak, de veszélyesek is lehetnek. „A táborainkban mi is tartunk mindig az egészségügyi ládában kalciumtablettát, de ha szülők tudják, hogy érzékeny a csípésre a gyerek, jelezzék külön, illetve azt is, ha van saját injekciója, amit szükség esetén használni tudunk” – javasolta Huszár Linda.

gyerekek1

A gyerekek strandolnak, a nevelők feszülten figyelnek

Minden gyereket meg kell tanítani a vizek veszélyeire, s arra, hogy ezek a veszélyek hogyan kerülhetőek el. Fontos lenne, hogy a gyermekeket már kicsi korukban megtanítsuk úszni!

Huszár Linda véleménye szerint a strandok – legyen az nyílt vízi vagy medencés – rejtik a legtöbb veszélyt. Ilyenkor minden gyerekre külön figyelnek a nevelők, mennyire tud úszni, illetve arra, hogy ne játszanak durván, ne ugráljanak teli hassal vagy épp felhevült testtel a vízbe. A csúszdázás is külön veszélyeket rejt, alacsony a peremük, kisodródhatnak a gyerekek a leesésnél, arra pedig külön figyelni kell, nehogy fejjel lefelé próbáljanak csúszdázni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.