Videó -Segítsünk a gyerekeknek elkezdeni a sulit!

Jövő héttől ismét iskola és ez bizony nem könnyű időszak sem a gyerekeknek, sem pedig a szülőknek. A gyerekeknek éppúgy, mint nekünk felnőtteknek a szabadság után, bizony vissza kell szokni a “mókuskerékbe”: suli, lecke, különórák. Ez pedig korántsem egyszerű nekik sem, éppúgy, mint nekünk.

A pszichológus szerint az iskola év első napja mindig meghatározó, hiszen szorongást, feszültséget okoz a kicsinek – míg otthon biztonságban érzi magát, a suliban meg kell küzdenie az új arcokkal.

Oda kell figyelni arra, hogy ne csak az elvárásokkal ismerkedjen meg, hanem tudja, hogy bármilyen probléma esetén fordulhat a szülők vagy tanárok felé. Azt is muszáj felismernünk, hogy a szülő hozzáállása nagyban befolyásolja a gyerek érzelmeit is, hiszen a lelki támaszt, a viselkedési normákat otthonról hozzák a kicsik.

Hogy hogyan lehet segíteni a gyerek, hogy beilleszkedjen, könnyebben vegye az iskolakezdés akadályait, a videóból kiderül!

Forrás: